brusszel


Magas maradhat az arany ára

Figyelő Online
2017.02.19  09:18   
mail
nyomtatás
Több mint 7 százalékkal drágult az arany az év elejétől, jelenleg 1230-1240 dollár körül mozog a sárga nemesfém unciája szemben a 2016. végi 1146 dollárral.
Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: Európában kulcsfontosságú parlamenti választásokat tartanak az idén, Hollandiában, Franciaországban és Németországban, melyeknek kérdéses a végeredménye, rövid távon az aranykereslet fennmaradására lehet számítani, ami akár az árak további emelkedéséhez vezethet. Szakértők szerint a Brexittel és Donald Trump amerikai elnök intézkedéseivel kapcsolatos bizonytalanságok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy sok befektető a menedéknek számító sárga nemesfémbe teszi át pénzét.
Juhász Gergely közölte: különösen a fizikai aranyba fektető, tőzsdén jegyzett befektetési alapok (angol rövidítésükkel: ETF-k) vásároltak tavaly sok aranyat, 532 tonnát, ami 2009 óta nem látott mennyiséget jelent. Az ETF-knek köszönhető, hogy az aranykereslet 2016-ban 2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 4309 tonnás szintet.

A vezérigazgató szerint a sárga nemesfém iránti keresletet 2017-ben több tényező is fenntarthatja, az egyik ok a politikai kockázat, ami világszerte növekszik. Továbbra is bizonytalanságot jelent, hogy Nagy-Britanniának el kell kezdenie az EU-ból való kilépésével kapcsolatos tárgyalásokat, és a piac úgy érzi, nagyobb az esélye a kemény Brexitnek.
Az is az arany vásárlására buzdíthatja a befektetőket Juhász Gergely szerint, hogy sokan tartanak pénzük leértékelődésétől amiatt, hogy az évekig tartó alacsony infláció az idén több országban - például az Egyesült Államokban is - gyorsulhat. Nem lehet tudni azt sem, mikor kerül sor a csúcson lévő részvénypiacok negatív korrekciójára.
Fokozhatja az aranykeresletet, hogy a világ két legnagyobb aranyfogyasztó országa, India és Kína gazdaságának növekedési üteme az utóbbi időszak megtorpanásai után ismét gyorsulhat. Az ázsiai országokban az arany iránti igény szorosan együtt mozog a vagyon alakulásával, így, ha a növekedés miatt nő a szabadon elkölthető jövedelem, akkor abból több aranyat szoktak vásárolni - hívta fel a figyelmet a Conclude vezérigazgatója.
A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője. A Conclude elemzői, szakemberei több évtizedes árupiaci kereskedői, szakértői múlttal rendelkeznek.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: aranypénzügy

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.