brusszel


Hamarosan lejár egy fontos határidő

Figyelő Online
2017.02.19  11:12   
mail
nyomtatás
Még egy hónapjuk van a vállalkozásoknak jegyzett tőkéjük megemelésére - hívta fel a figyelmet Szarvas Júlia ügyvéd.
A jogász azt mondta, megvannak a hagyományos lehetőségek: lehet készpénzt befizetni vagy apporttal emelni, de vannak készpénzmentes megoldások is. Az új polgári törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a társaság elhalassza a befizetést, illetve ne feltétlenül pénzben bocsássa rendelkezésre.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy most csak arról határoz a kft. tulajdonosi köre, hogy megemeli a tőkét, akár 3 millió forintra, de most akár egy fillért sem fizet be, és a fizetési határidőt is "kitolhatja" évekre, sőt évtizedekre. Korlát ebben az esetben, hogy egészen addig, amíg a plusz befizetést nem teljesítik, addig nem fizethet osztalékot a társaság, illetve a hiányzó tőkerész erejéig korlátlan felelőssége is van a tagoknak.
Ha viszont feltöltődik ez az osztalék, és eléri a már befizetett összeggel együtt a 3 millió forintot, akkor új lehetőségként az eredménytartalékból lehetőség van a jegyzett, de be nem fizetett tőkerészbe történő átvezetésre. Tehát a társaság most határoz, és később termelteti meg a céggel a befizetendő tőkét, és bocsátja rendelkezésre az eredménytartalékból - magyarázta Szarvas Júlia.
Ha a cégek nem fizetnek határidőig, a cégtörvény általános szabályait érvényesítik. Először fizetési felszólítást küldenek, s ha ezután sem teljesítik a tőkebefizetést, pénzbírság jöhet, végső esetben akár a megszüntetésről is határozhat a cégbíróság - fejtette ki az ügyvéd.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: cégvilág

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.