brusszel


Országos startup-roadshow indul

Figyelő Online
2017.02.23  14:41   
mail
nyomtatás
A Hiventures Állami Kockázati Tőkealap-kezelő támogatásával országos startup roadshow veszi kezdetét, melynek nyitó állomása 2017. március 1-jén, Budapesten lesz. A rendezvénysorozat célja ismertetni a helyi vállalkozói közösség lehetőségeit az inkubációtól, a tőkebevonáson át, a nemzetközi piacra lépésig. A budapesti eseményen egy Demo day keretén belül bemutatkoznak a Hiventures első startup befektetései, valamint a Társaság új befektetési programjai is.
A Startup Campus egyetem bázisú inkubációs program, mely a felsőoktatásban születő, innovatív elképzelések piacra lépését ösztönzi. 2016-ban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával indult kezdeményezés négy városban mutatkozott be, ahol kétezer fiatal száznyolcvan vállalkozói projektje került a felszínre. Idén a Hiventures szakmai együttműködésével tovább folytatódik az eseménysorozat hat helyszínen- Budapest, Győr, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs és London- várják a kezdő vállalkozók, fiatalok üzleti potenciállal bíró innovatív ötleteit.

A budapesti nyitó eseményre 2017. március 1-jén, a Pannónia u. 32. szám alatt található Mosaik-ban, 17.00 órától kerül sor. A Hiventures által már befektetett startupok projektbemutatóit követően a résztvevők a társaság szakembereivel személyesen is egyeztethetnek a különböző finanszírozási formákról.

A Startup Campus program fővédnöke Dr. Pálinkás József a Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, további szakmai együttműködő partner az MFB és az Enterprise Hungary.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200