brusszel


Újabb zsidótemető sírjait gyalázták meg az USA-ban

Figyelő Online
2017.03.04  10:34   
mail
nyomtatás
Újabb zsidótemetőben tettek tönkre sírokat az Egyesült Államokban, néhány nappal a philadelphiai izraelita temetőben történt rongálások után - jelentette szombaton az amerikai sajtó.
Ezúttal New York állam északi részén, Rochester városában tettek tönkre sírköveket ismeretlen tettesek, a helyi lap jelentése szerint legalább egy tucatot ledöntöttek és összetörtek. A rochesteri rendőrség szóvivője szerint egyelőre nincs gyanúsított, az ügyben nyomozás folyik.
Néhány nappal korábban a pennsylvaniai Philadelphia zsidótemetőjét dúlták fel, mintegy száz sírt meggyalázva, két héttel ezelőtt pedig a Missouri államban lévő St. Louisban tettek tönkre sírokat. A St. Louis-ban garázdálkodót pénteken le is tartóztatták. Mint kiderült, a barátnője szakított vele és így akart bosszút állni. A 31 éves Juan Johnson korábban újságíróként dolgozott, de elbocsátották, mert a riportjaiban kitalált történeteket publikált valós történésekként.

A férfi január vége óta országszerte több zsidó intézmény és közösségi központ ellen intézett fenyegetést, így például bombatámadással fenyegette meg a Rágalmazás-ellenes Liga New York-i irodáját is.
Pénteken a belbiztonsági minisztérium felhatalmazást adott az amerikai zsidó intézményeknek és közösségi házaknak arra, hogy rögzítsék a beérkező telefonhívásokat, hogy a hatóságok ennek segítségével is gyorsabban azonosíthassák a fenyegető személyeket.
A szövetségi hatóságok jelenleg 122 bombafenyegetés ügyében nyomoznak. Ezek január 9-e óta mintegy három tucat szövetségi államban több mint száz zsidó központ, közösségi ház, iskola és óvoda ellen irányultak.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: USAbűnügy

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.