brusszel


Nagy a munkaerőhiány a takarítók között

Figyelő Online
2017.03.11  09:48   
mail
nyomtatás
Nagy a munkaerőhiány a takarítók körében, főként Budapesten és a Dunántúlon nehéz utánpótlást találni, egy főállású takarító legalacsonyabb bére 110 ezer forint, de ha többet vállal, havi 180-200 ezer forintos jövedelemmel is számolhat - derült ki a Rendi, takarításközvetítésre szakosodott online platform felméréséből.
A takarításközvetítés a megosztás alapú gazdaság (sharing economy) elvén alapszik. A startup már több mint 100 vállalkozóval dolgozik együtt, és havi megrendeléseinek száma meghaladja az 1000-et. A megrendelések alapján másfélszer ennyi takarítónak is tudnának munkát adni, ha nem lenne munkaerőhiány.
A cég fő értékesítési területe Budapest és közvetlen környéke. Győrben, Szegeden és Debrecenben is elindultak, és már Varsóban, Lengyelország fővárosában is megkezdték a szolgáltatás. A startup két és fél éven belül Közép-Kelet-Európa első számú online takarításközvetítője akar lenni, ezért Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában is tervezik a megjelenést. 2016-ban a Central Fund Tőkealapkezelő kötelékébe tartozó Conor Tőkealap 150 ezer eurót, közel 50 millió forintot fektetett a startupba. A cég forgalma tavaly elérte a 65 millió forintot, ami hússzorosa az előző évinek.

A kutatás szerint a dolgozók fele másodállásban végzi el másnál a házimunkát, 80 százalékuk 80-100 ezer forintot keres kiegészítésként. A több munkahelyen dolgozó aktív korúak mellett egyre nagyobb a gyermekükkel otthon levő fiatal anyukák és a nyugdíjukat pótló 60 év felettiek aránya is a takarítók között - ismertette az adatokat Udvardy Szabolcs, a Rendi marketingigazgatója.
A cég közlése szerint a közvetített dolgozók munkájából származó bevétel 80 százaléka a takarítót, bejárónőt illeti meg. A portál statisztikái szerint az átlagos napai munkadíj 10-12 ezer forint, amelyből 8-10 ezer forint marad a takarítónál. Mindenki maga dönti el, mennyit dolgozik, a központi adatbázisból a takarítók választhatnak, hogy hová szeretnének menni. A választást általában a lakás mérete, az extrák és a földrajzi elhelyezkedés határozzák meg - közölték. A Rendi statisztikái szerint a fővárosban és a közvetlen közelében élő takarítók maximum 5-10 kilométert utaznak egy-egy munkáért, vidéken azonban 20 kilométert is.
A startup alapmodellje szerint a cégen keresztül csak egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők jelentkezhetnek munkára, akik a kata szerint adóznak, így a főállásúak havi fix 50 ezer forintot, míg a másodállásban dolgozók 25 ezer forintot fizetnek az államnak. A számlaképesség mellett az oldalon lévő kötelező online bankkártyás fizetés a garancia, hogy nem a zsebbe kerül a takarítói bér.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: munkaerőhiány

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.