brusszel


A francia adóhivatal Le Penék nyomában

Figyelő Online
2017.03.14  16:03   
mail
nyomtatás
Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje alábecsülte a vagyonát, ezért két adóügyi eljárás is folyik ellene - értesült kedden a Le Monde című napilap. A lap szerint legalább hatvan százalékkal többet érnek a bevallottnál a Le Pen család ingatlanjai.
Az egyik eljárás a Párizs közeli Saint-Cloud-ban található 11 hálószobás családi kastélyra és a hozzátartozó 5 ezer négyzetméteres parkra vonatkozik, amelynek egy ingatlancégen keresztül Marine Le Pen 12,5 százalékos tulajdonosa. Ezt a részt apjától, a pártalapító Jean-Marie Le Pentől kapta adományként 2012-ben.
A fennmaradó részt az apa és Marine egyik nővére, Yann birtokolja. Az adóhatóság gyanúja szerint a Le Pen család alábecsülte a kastély értékét, amelyet 2,5 millió euróra tart, pedig az adóhivatal szerint legalább a dupláját éri. Ebben az esetben Marine Le Pen része nem 142 800 eurót ér, ahogy a vagyonbevallásában szerepel, hanem 362 ezer eurót.
Marine Le Pen a Le Monde-nak cáfolta az állításokat, szerinte az adóhivatal téved.
"A ház tele van termeszekkel, a parketta töredezett, nem lehet eladni az adóhatóság által megjelölt áron" - mondta a lapnak Frédéric Joachim, Jean-Marie Le Pen ügyvédje.
A Le Monde úgy értesült, hogy "békéltető eljárás van folyamatban egyik oldalról az adóhatóság, másik oldalról Marine Le Pen és apja között".

"Egyelőre nyitott a kimenetel, miután nem ismerjük (a békéltető) bizottság álláspontját" - mondta lapnak Francois Wagner, Marine Le Pen ügyvédje, aki nem zárta ki, hogy bírósághoz fordulnak, miután nem értenek egyet az adóhivatal követeléseivel.
A Le Monde szerint Marine Le Pen hajlik a megegyezésére, miután szeretné elkerülni, hogy a Nemzeti Front állítólagos fiktív uniós parlamenti állásai miatt indult eljárás után egy másik vizsgálatban is érintett legyen.
A pártelnök ellen egy másik ház alábecsülése miatt is eljárás folyik. A szintén Párizshoz közeli Rueil-Malmaisonban található birtokot Marine Le Pen 2012. december 4-én közösen vásárolta apjával és annak második feleségével. Ebben az esetben sem ért egyet az értékben a Nemzeti Front elnöke és az adóhatóság.
Marine és Jean-Marie Le Pen európai parlamenti képviselők, ezért vagyonbevallásukat át kellett adniuk a 2013-ban létrejött új hatóságnak, amely mintegy 9 ezer közéleti személyiséget világít át. Az ügyben a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség 2016 januárban előzetes vizsgálatot indított Le Penék 2014-es vagyonbevallása alapján, s a Le Monde szerint mindkettőjüket kihallgatták 2016. január 31-én.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.