brusszel


Náci egyenruhában mutatta Merkelt egy török lap

Figyelő Online
2017.03.18  09:14   
mail
nyomtatás
A török kormányhoz közelinek tartott, Günes című napilap legfrissebb számának címlapján fotomontázs látható Angela Merkel német kancellárról, akit Hitler-bajusszal, fekete náci egyenruhában és pisztollyal a kezében, mellette horogkereszttel ábrázoltak, s németül a "Hitlerné", törökül pedig a "csúnya néni" kísérőszöveg olvasható - közölte a Bild című német napilap pénteken.
A német újság emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben elmérgesedett a kétoldalú kormányzati viszony, miután több német városban a helyi hatóságok megakadályozták török miniszterek kampányrendezvényeit, és erre Recep Tayyip Erdogan török államfő a náci módszereket idéző eljárással vádolta meg Németországot, Merkelt pedig terroristák támogatásával. Indulatos vita bontakozott ki Törökország és Hollandia között is, miután Hága nem engedte meg két török miniszternek, hogy részt vegyen a török alkotmánymódosításról szóló népszavazást támogató rotterdami kampányrendezvényen. Ezt követően Erdogan "náci maradványnak" nevezte és "állami terrorizmussal" vádolta a holland kormányt.
Európa értetlenséggel és éles bírálattal reagált a török elnök nyilatkozataira - emelte ki a Bild.

A feszültség növekedését illusztrálandó emlékeztetett arra, hogy csütörtökön a Sabah legfőbb török kormánypárti napilap európai kiadásának címlapján is hasonló stílusú szöveg volt olvasható németül: "Hiába harcoltok. Erőtök nem elegendő Törökország megállításához. Hej, Európa!... Hej, Németország!... Hej, Hollandia!... Hej, fasiszták!... Hej, náci maradványok!... Hej, Bild!... Azt hiszitek, hogy ordibálásotoktól, felindultságotoktól és erkölcstelen rágalmaitoktól félni fogunk?"
A Sabah török nyelvű változatában pedig azt írták: "A keresztes sajtó hadat üzent. Piszkos kampányuk nem ismer határokat."
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.