brusszel


A Jobbik "földesúradót" vezetne be

Figyelő Online
2017.03.18  11:51   
mail
nyomtatás
A Jobbik úgynevezett földesúradót vezetne be kormányra kerülése esetén - közölte Vona Gábor pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy az adó a 300 millió forint feletti éves vagyongyarapodásra terjedne ki és 2002-ig visszamenőleg alkalmaznák.
A közterhet progresszív módon vetnék ki, azaz minél nagyobb lenne a gyarapodás, annál magasabb lenne az elvonás mértéke - mondta, hozzátéve: az adót addig tartanák fenn, amíg indokolt.
Megerősítette azt is, hogy a bankadót és a multiadót is fenntartanák.
Vona Gábor a javaslatát azzal indokolta, hogy a igazságtalanul vagyont szerzett "földesurakat", "Orbán Viktort és szotyolabarátainak körét" vissza kell terelni a közteherviselés keretei közé.
Az ellenzéki politikus szerint az érintettek bevételét nehéz meghatározni, mert egy része gyaníthatóan eltitkolt jövedelem, ugyanakkor - mint fogalmazott - "nem lesz kibúvó", a külföldi és hazai hatóságok együttműködésével fel fogják tárni ezeket a vagyonokat és "a fideszes polip összes csápját" levágják.
Vona Gábor szólt arról is, hogy az adóbevételt az ország versenyképességének növelésére, egészségügyi fejlesztésekre, az oktatás színvonalának növelésére fordítanák és fejlesztési forráshoz juttatnák a kis- és közepes vállalkozásokat.

Egyúttal arra is kitért, hogy a tisztességes gyarapodást elért cégeknek nincs mitől tartaniuk, a fókuszt a "politikai hátszéllel megtollasodott" vállalkozókra irányítják.
Arra a kérdésre, hogy az adónem Simicska Lajos nagyvállalkozóra is vonatkozna-e, azt felelte, hogy mindenkire, akire az adott paraméterek vonatkoznak.
Faggatták a Magyar Nemzetben publikált cikkéről is, amire azt válaszolta, semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy történészként egy cikket jegyez a napilapban, s nem ez volt az első eset.
A "földesúradó" visszamenőlegességét firtató felvetésre pedig azt közölte: az elképzelés találkozik a társadalom igazságérzetével, így szerinte be kell vállalni a jogi vitát.
Kérdezték arról is, mi a különbség a Jobbik javaslata és a szocialisták luxusadóról szóló felvetése között. Vona Gábor szakmaiatlannak, hiteltelennek és erőtlennek nevezte az MSZP javaslatát, hozzátéve: a szocialisták az "egykori padlássöprések pártjaként" nem tudnak különbséget tenni tisztességes és tisztességtelen vagyongyarapodás között. A Jobbik utóbbit szankcionálná - emelte ki.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Jobbikadózás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.