brusszel


A DK támogatja a helyi népszavazást a Római-part ügyében

Figyelő Online
2017.03.18  16:39   
mail
nyomtatás
A Demokratikus Koalíció (DK) támogatja a helyi népszavazást a Római-parti gát ügyében - mondta Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt elnökségi tagja szombaton.
A politikus a témában tartott sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek elmondta, pártja szerint az lenne a helyes, ha a főváros III. kerületében élők dönthetnének arról, milyen nyomvonalon épüljön fel a mobilgát.
Emlékeztetett, hogy lehetőségként közvetlenül a Duna-parton húzódó, illetve a Nánási út-Királyok útja nyomvonal merült fel. Az "elérhető" szakmai érvek szerint műszakilag mindkét nyomvonalon megvalósítható a védmű, így a két alternatíva közül - a DK szerint - az ott élőknek kell dönteniük.
Szólt arról is, hogy a párt tevékenyen részt kíván venni a helyi népszavazáshoz szükséges aláírások gyűjtésében.

A Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme kapcsán az óbudai önkormányzat képviselő-testületének hat - ellenzéki - tagja helyi népszavazást kezdeményezett - közölték az ellenzéki képviselők és az önkormányzat kedden az MTI-vel. Az önkormányzat közlemény szerint a helyi népszavazásra javasolt kérdés úgy szól: "egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testülete oly módon alkossa meg a kerület településképi rendeletét és építési szabályozását, hogy a Csillaghegyi-öblözet védelme kapcsán a Duna főmedre mentén csak a Nánási út és a Királyok útja nyomvonala mentén legyen építhető elsőrendű árvízvédelmi védmű?"
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: DKRómai-part

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.