brusszel


Washington ismét bírálta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát

Figyelő Online
2017.03.21  10:59   
mail
nyomtatás
Washington ismét bírálta hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, mert szerinte a tanács elfogult a palesztinok mellett Izraellel szemben.
A külügyminisztérium közleménye szerint a Genfben éppen a palesztinok és a megszállt palesztin területeken élők emberi jogi helyzetét megvitató ENSZ-szervezet "hosszú ideje elfogult Izraellel szemben". A közlemény leszögezi azt is, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-ben minden egyes alkalommal "ellene szavaz majd minden határozatnak, amely ezt a politikai célt helyezi előtérbe". A külügyminisztérium egyúttal ilyen értelmű, tehát elutasító állásfoglalásra bíztat más országokat is.
Nemrégiben került nyilvánosságra egy külpolitikai folyóiratban az a levél, amelyet Rex Tillerson külügyminiszter írt kilenc emberi jogi szervezetnek, s amelyben felveti, hogy amennyiben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem változtat eddigi álláspontján a palesztin-izraeli konfliktust illetően, az amerikai kormányzat fontolóra veszi kivonulását a testület munkájából. A Trump-kormányzat azt veti a szervezet munkatársainak szemére, hogy szerinte a megszavazott határozataikban "elfogultak" Izraellel szemben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: USAENSZ

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.