brusszel


Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Figyelő Online
2017.03.22  18:33   
mail
nyomtatás
Új startup kurzusokkal, folyamatosan frissülő online könyvvel, Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

„A hazai és nemzetközi tapasztalatokra építkezve egy olyan innovatív oktatási módszert vezetünk be a Kaposvári Egyetemen, amelynek köszönhetően az itt végzett hallgatók a jövő vállalkozói bázisát biztosítják" - mondja az új modellről Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora.

A Kaposvári Egyetem és a The Connect East Incubator Zrt. nemrégiben egy együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, amely alapul szolgál arra, hogy egy forradalmian új oktatási modell meghonosítása valósuljon meg a Kaposvári Egyetemen. Az innováció, a gyakorlatorientált oktatás mellett a startup szemléletmód képzésbe építésével valósul meg, ehhez pedig a startup ökoszisztéma elismert magyarországi szakértői nyújtanak segítséget.

Az együttműködés célja, hogy a Gazdaságtudományi Karon folyó alapképzésekben pilot jelleggel az oktatás kereteit úgynevezett virtuális platformra dolgozzák ki. A virtuális tér többek között a hallgatók profilját tartalmazza, így láthatóvá válik, hogy milyen képességekkel, tudás-tőkével bírnak a fiatalok. A hallgatók mellett, az oktatók, már működő vállalkozások, illetve az egyetemen születő projektek is megjelennek a virtuális platformon, amely tulajdonképpen arra ad lehetőséget, hogy az egyes szereplők egymásra találjanak, illetve hogy a tehetségek mentorokat találjanak ötleteikhez.





A gyakorlati megvalósítás során ez azt jelenti, hogy az alapozó tantárgyak tudásanyagának elsajátítása után a 3. félévben a hallgatók „saját vállalkozásokat" hoznak létre a virtuális térben, így a gyakorlatban is szembesülhetnek egy cég mindennapi problémáival, de arra is lehetőségük lesz, hogy jobban megismerjék saját képességeiket, kompetenciáikat. A képzés során megszerzett ismeretekkel saját vállalkozásaikat tudják folyamatosan fejleszteni. Az újfajta képzés célja, hogy a 7. félév elvégzése után a hallgatók teljes értékű, ténylegesen hasznos tagjai legyenek kezdő munkahelyüknek, vagy a virtuálisan már működő vállalkozásukat a való világban sikerrel megalapítsák.

A The Connect East Incubator szakemberei biztosítják ehhez a szükséges szakmai hátteret. Első lépésként a már meglévő tantárgyak ismeretanyagába bekerülnek a startupokra vonatkozó specialitások, a későbbiekben pedig a startupról különálló tantárgyak keretében tanulhatnak a Kaposvári Egyetem hallgatói. A megjelenő újítás alapjait már az idén szeptemberben beiratkozó hallgatók megtapasztalhatják.

„Nagyon fontos lépés, hogy Magyarországon is elindulnak azok a változások, amelyek az oktatás területére is beviszik a vállalkozói szemléletet, így a hallgatók nemzetközileg is versenyképes tudást kapnak ötleteikhez, projektjeikhez. A startupok utánpótlás képzésének új mérföldkövéhez érkeztünk ezen együttműködés megszületésével, az új formával a digitális oktatás jövőbeli útjainak alapjait tesszük le közösen." - jelentette ki Turcsán Tamás Péter startup-szakértő, a The Connect East Incubator szakmai vezetője.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200