brusszel


Kisebb profitra számítanak idén a nagyvállalatok

Figyelő Online
2017.03.28  12:47   
mail
nyomtatás
A belföldi kereskedelem élénkülése nyomán nagyobb árbevételre de kisebb profitra számítanak idén a magyarországi nagyvállalatok - derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásból, amelyhez 550, évi 2 milliárd forintot meghaladó árbevételű céget kérdeztek meg tavaly az utolsó negyedévben.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben Hodina Péter, a K&H vállalati értékesítési igazgatója elmondta, a nagyvállalatok átlagosan 2,6 százalékkal nagyobb bevételt várnak idén, ami elmarad a tavaly év eleji várakozásoktól (2,9 százalék), de előrelépés a harmadik negyedévi 2,3 százalékos előrejelzéshez képest. A javulás annak köszönhető, hogy a hazai piacon jelentősen, 1,9 százalékról 2,5 százalékra ugrott a várt bevétel-növekedés mértéke, aminek hátterében egyrészt a belföldi értékesítés élénkülése, másrészt már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs előrejelzése alapján is emelkedő fogyasztói árak is állhatnak.

A vállalatok profitvárakozása romlott az október-decemberi időszakban, átlagosan 1,6 százalékkal magasabb nyereséget várnak a cégek, ami messze elmarad a 2016. év eleji 2,2 százaléktól és a megelőző negyedéves 1,7 százalékhoz képest is enyhe csökkenés.
Hodina Péter szerint a különböző ágazatok igen eltérő mértékű adózás előtti eredményt várnak, a szolgáltató szektorban 0,2 százalék, mezőgazdaságban 0,3 százalék, a kereskedelemben 1,7 százalék, az ipari cégek pedig 2,8 százalék profitnövekedéssel számolnak az idei évre.

A felmérésből az is kiderült, hogy visszafogottabban látják a cégek az exportpiaci lehetőségeket az előző negyedévhez képest. A K&H igazgatója szerint a külpiaci értékesítésből jelenleg a vállalatok csaknem harmada vár bevétel-növekedést, átlagos mértéke azonban 3,3 százalékról 3,1 százalékra mérséklődött. Ennek oka, hogy csökkent a külföldi értékesítés aránya, a vállalatok 60 százaléka egyáltalán nem tervez idén exportálni, - 2016 első negyedévében ez mindössze 40 százalék volt -, és további 15 százalékuknál a teljes árbevétel ötödét sem éri el az exportból származó árbevétel aránya - tette hozzá Hodina Péter a közlemény szerint.
A K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együtt készítette a kutatást.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: MNBgazdaság

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.