brusszel


Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Figyelő Online
2017.03.29  18:15   
mail
nyomtatás
A 2014-2020-as uniós ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.
Több mint 50 milliárd forintot szán a folyamatosan fejlődő magyar startup ökoszisztéma ösztönzésére az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelő. A szervezet mostantól nem csupán MFB, hanem Európai Uniós Forrásokkal is segíti a vállalkozásalapítást és a hazai tehetségek támogatását, valamint a vállalkozói kultúra erősítését, így Magyarország versenyképességének növelését.

A Hiventures augusztus óta összesen 1,86 milliárd forint összegű tőkekihelyezésekről döntött, amelyeket olyan innovatív vállalkozások kapnak, mint a videó alapú munkaerőfelvételi szoftver, környezettudatos, design-alapú mosógél és öblítő, közösségi étterem, dokumentum és űrlap feldolgozó megoldás - csak néhány ötlet azok közül, amelyek a szervezet segítségével valósulhattak meg.

A tőkebefektetési alap portfóliója itt található:

http://www.hiventures.hu/hu/portfolionk/

 

A közös bennük, hogy a jó ötlet mögött egy megvalósítható és működőképes piaci koncepció is áll, melyhez a Hiventures tőkeprogramjainak köszönhetően akár 2 hónapon belül érkezik a tőke.


A Hiventures számára fontos, hogy a hazai és a régiós innovációs ökoszisztéma szereplőivel hosszú távú stratégiai együttműködésre törekedjen. Ennek az elképzelésnek az egyik első lépése a március 29-én megtartott kerekasztal-beszélgetés, ahol a startup közösség szereplői - mentor, inkubátorház, start-up és startup közösséget mozgató szakmai műhely- osztotta meg nézőpontját arról, ők hogyan látják az Állami Alapkezelő belépését a piacra.

Magyarország startup kultúrájának fejlesztéséhez és erősítéséhez szükséges, hogy a hazai startup ökoszisztéma szereplői összefogjanak. A közös partnerség jegyében a Hiventures tőkefinanszírozásához mi tanácsadást, mentorálást biztosítunk, annak érdekben, hogy az életképes ötletek ténylegesen meg is valósuljanak - Müller Tamás, Women Startup Competition Europe, alapító.

Csak idén több mint 3 milliárd forint keresi gazdáját

Az Állami Alapkezelő működéséhez a Magyar Kormány által 50+6,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 30 milliárd forintot Európai Uniós Forrásból, további 20 milliárd forintot a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. meglévő alapjaiból biztosít. Utóbbira vonatkozóan már tavaly megkezdődtek a kihelyezések: 2016 augusztusa óta összesen 1,86 milliárd forintról döntöttek, melyből 0,73 milliárd forint tőkeösszeget folyósítottak is. (Az eltérés oka, hogy a folyósítások több lépcsőben történnek a befektetés életútja során.)


A közeljövőben pedig a Hiventures Zrt. kezeli majd egy 6,5 milliárd Ft összegű IKT alapot is, szintén Európai Uniós forrásból. Az elmúlt időszakban egy teljes szervezeti és stratégiai átalakulás zajlott le a szervezetben, igazodva a megnövekedett tőkemennyiséghez és az új feladatokhoz.

A napokban megszületett a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott befektetése is, az Insimu Patient a Hiventures magvető tőkeprogramjában tőkebevonásban részesült a Nemzeti Technológiai és Szellemi Tulajdon Kockázati Tőkéből. (GINOP - 8.1.3/A-16). A projekt sikerességét erősíti a debreceni székhelyű EH Invest Inkubátor további tőkebevonása, üzleti inkubációs támogatása, melynek célja a vállalkozás mielőbbi nemzetközi piacra lépése. Az Insimu Patient a Debreceni Egyetem Campusán kezdi meg működését, az Egyetemmel szoros szakmai együttműködésben.

Az InSimu Patient által fejlesztett egyedülálló alkalmazás segítségével az orvostanhallgatók és fiatal orvosok a virtuális valóságban, szimulált betegeken és a diagnosztikus módszerek teljes skálájának felhasználásával, emberéletek veszélyeztetése nélkül készülhetnek fel a jövőbeli klinikai hivatásukra, ezzel forradalmasítva az orvostudomány oktatási rendszerét.

A továbbiakban az idei tervek szerint 2,75 milliárd forint kihelyezésre kerül sor MFB forrásból és 1,6 milliárd forint az EU-s alap(ok)ból, míg 2018-ban várhatóan 3 milliárd forint mind MFB forrásból, mind az EU-s alap(ok)ból.

Van egy jó üzleti koncepciód, egy működő prototípusod vagy globális piacra lépés a cél?

A Hiventures számos tőkeprogrammal várja a hazai innovatív projekteket. A szervezet az első lépésektől támogatja a magyar vállalkozásokat, az inkubációtól a tőkebevonáson át, egészen a nemzetközi piacra lépésig.

Az Inkubációs tőkeprogramban azok a mikrovállalkozások vehetnek részt, akiknek megvan már az ötletük, ám a koncepció továbbgondolására, üzleti tartalommal való megtöltésére még szükség van. Az ilyen cégek számára a Hiventures 10 milliárd forintot különített el, amelyből körülbelül 1100 cég juthat támogatáshoz.

A Magvető tőkeprogram olyan mikro-, kis- és középvállalkozások számára érhető el, ahol már megvalósult a termékfejlesztés jelentős része és elkezdődött a piaci validálás vagy akár már le is zajlottak a piaci tesztek és a továbblépéshez tőkére lenne szükség. Ebben az életszakaszban a szervezet 16 milliárd forintot oszt el 180-240 jelentkező vállalkozás között.

Startup tőkeprogram: Olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat céloz, ahol az értékesítés felfuttatásához van szükség segítségre. Ebben a „zsebben" 25 milliárd forint található, ami 50-100 vállalkozás számára nyújthat megoldást - fejtette ki Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója egy mai tájékoztatón (képünkön).


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200