brusszel


Nyitrai Zsolt a gyógyszerészeti szektor előrehaladásáról

Figyelő Online
2017.04.01  14:48   
mail
nyomtatás
A gyógyszerészeti szektor elmúlt évekbeli sikeressége és előrehaladása egyértelműen a szakmával folytatott párbeszéd, a javaslatok meghallgatásának és elfogadásának köszönhető - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton Kecskeméten.
A stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a Magyar Gyógyszerészi Kamara kilencedik vándorgyűlésén mutatta be a most megjelent gyógyszerészeknek szóló kormányzati tematikus kiadványt, amely az elmúlt hat év "közös eredményeit, az előrehaladást" foglalja össze - fogalmazott. Elmondta: a korábbi kormányok hibás döntései, a túlzott liberalizáció következtében a szektorban súlyos szakmai és morális válság alakult ki. Offshore vállalkozások, veszteséges gyógyszertárak, kifizetetlen számlák, külföldi és nagybefektetői érdekkör, és nem szakmai alapon működtetett gyógyszertárláncok jellemezték a mindennapokat - sorolta, hozzátéve, a helyzet tarthatatlanná vált. Emlékeztetett, hogy 2010. március 15-én a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és az újonnan felállt kormány stratégiai megállapodást kötött. A Mit kíván a magyar gyógyszerész? címmel megjelent dokumentum 12 pontban foglalta össze a magyar gyógyszerész társadalommal kapcsolatos legfontosabb feladatokat.

Közölte, ennek nyomán még 2010-ben megtörtént a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítása, aminek legfontosabb vívmánya az offshore cégek kizárása, valamint a többségi gyógyszerészi tulajdon bevezetése volt. Létrejött továbbá a patikaalap, amely egy komoly tőke- és hitelprogramot jelenthet a gyógyszerészeknek. Kifejtette, a napokban kötött stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás révén, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Gyógyszerészi Kamara között jött létre, szakmai véleményével a kamarának továbbra is lehetősége lesz bekapcsolódni a területet érintő jogalkotási folyamatba, a joganyagok elkészítésébe. Elmondta: még ebben az évben elkezdődhet a gyógyszertári ügyelet rendeletszintű szabályozásának előkészítése. Nyitrai Zsolt kiemelte, Magyarország kormánya a jövőben hasonló tematikus, tájékoztató kiadványokkal, levelekkel keresi meg a különböző társadalmi csoportokat. Készül kiadvány a nyugdíjasoknak, a magyar gazdáknak, a nagycsaládosoknak és az ápolóknak is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.