brusszel


A külföldi egyetemek hazai működéséről kezd vitát a parlament

Figyelő Online
2017.04.02  15:40   
mail
nyomtatás
Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők szerdán kezdhetik tárgyalni azt a kormányzati javaslatot, amely alapján a jövőben csak akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.
A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk és az azonnali kérdések követhetnek.
Az első ülésnap végén az erdőgazdálkodási törvény módosítása, valamint a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarát érintő változtatási javaslatok vitái kerülnek terítékre.
Kedden az igazságügyi miniszter kezdeményezésére fogadhatják el a nemzetközi magánjogot szabályozó törvényjavaslatot, továbbá szintén Trócsányi László indítványára több ponton módosíthatják a büntetőjogi jogszabályokat. A Ház a határozathozatalai végén három LMP-s és két jobbikos képviselő fegyelemi ügyében is dönthet.
A szavazásokat követően nyolc általános vitát folytathatnak le, így egyebek mellett megtárgyalhatják a reklámadóról szóló módosítási javaslatot is, amely alapján az idén 20 milliárd forintot kaphatnak vissza az érintett vállalkozások. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a változtatásról azt mondta, a legnagyobb nyertes az RTL, amely 4 milliárd forintot kaphat vissza.

A felsőoktatási törvény Magyarországon működő külföldi egyetemeket érintő módosítása a napirendi javaslat szerint szerdán kerülhet napirendre. A kormány szándékai alapján Magyarországon csak olyan, nem európai uniós államhoz tartozó egyetemek működhetnek, amelyekről Magyarország államközi szerződést kötött az érintett állammal. Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken jelezte, hogy a kabinet ennek megfelelően készen áll arra, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államok kormányával "Soros György Magyarországon működő egyeteméről".
A parlament ülése a következő hétfőn ér véget. Az utolsó napon megszokott kérdések és azonnali kérdések mellett a Jobbik kezdeményezésére politikai vitát tarthatnak az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentéséről.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.