brusszel


6 millió forint gyűlt össze a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak

Figyelő Online
2013.11.16  17:35   
mail
nyomtatás
Egy hét alatt 6 millió forint gyűlt össze a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalán a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak megsegítésére - közölte a segélyszervezet szombaton az MTI-vel.
A közlemény ismerteti, hogy a világ legnagyobb egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő szövetségének (ACT Alliance) kötelékében dolgozó ökumenikus segélyszervezet helyszíni munkatársa szerint az alapvető életszükségletek biztosítása mellett mára az újrakezdés feltételeinek kialakítása a legfontosabb feladat.

Belényi Dániel, aki a délkelet-ázsiai szigetországban a biztonsági koordináció mellett logisztikai feladatok ellátásával is segíti a nemzetközi szövetség munkáját, elmondta, hogy a legfontosabb élelem és ivóvíz mellett most takaróra, vízhatlan ponyvára, sátrakra, ágyneműre, gyógyszerre, szúnyoghálóra, generátorokra, tisztálkodó szerekre, konyhai felszerelésre van szükség a katasztrófaövezetben. A magyar részvétellel zajló segélyprogram támogatja a romok megkezdett eltakarítását is, mégpedig munkáért készpénzt konstrukcióban - ezzel is segítve a károsultakat.

Emlékeztetnek arra, hogy a nemzetközi összefogásban megvalósuló, százezreket segítő segélyprogram támogatóihoz a magyarok is csatlakozhatnak az 1353-as adományvonalon, melyre hívásonként 250 forintjával az elmúlt hat nap alatt már mintegy 6 millió forint érkezett.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtése a 11705008-20464565 számlaszámon is folytatódik, utóbbin "Tájfun" megjelöléssel fogadják a felajánlásokat.

A Haiyan tájfun egy hete csapott le a Fülöp-szigetekre, a manilai kormány legfrissebb, szombati összegzése szerint a katasztrófának eddig 3633 halálos áldozata van, az eltűntként nyilvántartottak száma 1179, a sérülteké pedig 12,5 ezer. Az ENSZ szombaton közzétett becslése szerint a tájfun pusztítása 13 millió embert érintett, közülük 1,9 milliót evakuáltak. 2,5 millió embernek továbbra is sürgős élelmiszersegélyre van szüksége.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.