brusszel


80 milliós kárt okozott a januári földrengés

Figyelő Online
2014.02.06  09:42   
mail
nyomtatás
Végéhez közeledik a január 19-ei magyarországi földrengés okozta károk összesítése az Aegon Magyarországnál. Szerda kora délutánig csaknem 680 kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg megközelíti a 80 millió forintot. Az átlagos kárérték 119 ezer forint, a legnagyobb bejelentett kár pedig egymillió forintra rúg.
Január 19-én a Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a Nógrád megyei Cserhátsurány környékét. A földmozgás Balassagyarmattól 12 km-re, mintegy 6 km mélyen történt. Az első földmozgást negyedórával később egy 3,4-es erősségű utórengés követte, majd január 22-én délután Mohora közelében újabb kisebb földrengést észleltek. Ennek erőssége 3,2-es volt.

A földrengéskárokkal összefüggésben szerda kora délutánig 680 kárbejelenés érkezett az Aegon Magyarországhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg közel 80 millió forint. Az átlagos kárérték 119 ezer forint volt, de akadt néhány ezt jelentősen meghaladó összegű bejelentés is: ezek 1 millió, 800 ezer, 700 ezer, valamint 500 ezer forintról szólnak.

A bejelentett károkból a biztosító eddig 579-et rendezett, illetve fizetett ki, azaz a feldolgozottsági állapot 87%-os. Az Aegon Magyarország a károk mielőbbi felmérése és rendezése érdekében kárszakértőket is átcsoportosított azokra a területekre, ahonnan a legtöbb bejelentés érkezett.

„A Pannon-medence szeizmikusan kevésbé veszélyeztetett, mint a tőlünk délre és nyugatra eső területek. Bár az utóbbi időben gyakran érkezik híradás földrengésről, Magyarország területén jelentősebb károkat okozó rengés csak 15-20 évenként történik" - tájékoztattak az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium munkatársai.

Berhidán 1985-ben 4,9-es, 2011-ben Oroszlány közelében 4,5-ös erősségű rengést észleltek. Erős, nagyon-nagy károkat okozó - például 5,5-6,0-os erősségű - földmozgás jellemzően 40-50 évente következik be. A történeti adatokból ismert legnagyobb magyarországi földrengés Komáromban 1763-ban pattant ki.

„2013-ban és idén is sorozatban keletkeztek anyagi károkat okozó rengések a korábban szeizmikusan nyugodt területnek számító Nógrád és Heves megyében. A földmozgások okait a szeizmológusok az utórengések adatait, a lakossági bejelentéseket és más geofizikai eredményeket is felhasználva vizsgálják" - tették hozzá a szakemberek.

"A földrengés károkra lehet biztosítást kötni. A biztosítási szerződésekben általában az alapkockázatok között van, és a biztosítók megtérítik azokat a károkat, amelyeket az MSK skálán mért legalább 5-ös erősségű földrengés okozott a biztosított vagyontárgyaiban" - mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.