brusszel


Esemény után

Kihagyott felzárkózási lehetőség
Figyelő Online - Figyelő
2012.07.17  08:41   
mail
nyomtatás
Ritkán kínálkozó alkalmat szalasztott el a Szerencsejáték Zrt. azzal, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokság mellett valószínűleg az olimpiát is lekési az új online sportfogadási oldalával.
Jót tett a dán fociválogatott a fogadóirodákkal, amikor nagy meglepetésre legyőzte a hollandokat a júniusi Európa-bajnokság második napján. Ennek a hazai tippmixezők között körülbelül 3500-an örültek, mintegy 142 ezren azonban elbukták a pénzüket. A Szerencsejáték Zrt. által működtetett, fogadóirodákban köthető játékról pontos adatok állnak rendelkezésre, arról azonban még becslések sem láttak napvilágot, mennyien tették próbára tudásukat és szerencséjüket a külföldi cégek által üzemeltetett, a legnagyobbak esetében magyarul is elérhető online fogadóoldalakon.
<#zaras_figyelo#>
Ennek jó oka van: ezek a portálok a hivatalos hazai jogértelmezés szerint nem szervezhetnének fogadást magyarországi játékosok számára. Nem is hirdethetnék magukat, de ez szemmel láthatóan nem zavarta őket, hiszen számos hazai hon-lapon találkozni lehetett a hirdetéseikkel az Eb alatt. Vélhetően így lesz az egy hét múlva, egészen pontosan július 27-én kezdődő olimpia idején is.

Takarítják a Szerencsejáték Zrt. székházát. Az online terep üzletileg kockázatosabb a hagyományosnál. Fotó: Bánkuti

LASSÚ REAKCIÓ
Közben az állami vállalat amúgy népszerű tippmixének online és SMS-ben köthető párja, a tippmax keveseket hoz lázba. Külföldi versenytársaival – például Bwin, Sportingbet, Unibet – összevetve kínálata szegényes és statikus. Népszerűtlenségét jelzi, hogy ha elkészül a Szerencsejáték Zrt. nívósnak ígért online sportfogadási felülete, akkor a tippmax deklaráltan megszűnik.

A Szerencsejáték Zrt. 2010-ben hivatalba lépett vezetése még abban az évben határozta el, hogy felveszi a kesztyűt az online sportfogadásban, ahol gyakorlatilag évtizedes hátránya halmozódott fel (a fejlesztésről lásd a keretes írást). A menedzsment reményei ellenére (Kitörési pontokat keresve – Figyelő, 2011/51–52. szám) azonban a portál nem készült el az Európa-bajnokságra, és cikkünk írásakor azt is szinte biztosra lehetett venni, hogy az olimpia eseményeire sem lehet majd fogadni rajta. Egyelőre az oldal neve sem ismert.

Nagy üzlet volt az Eb
A tippmix forgalma az Európa-bajnokság ideje alatt rekordokat döntött: amíg az eseményt megelőző héten a fogadók 652 millió forint értékű tétet fizettek be, az Eb első hetén ez közel 946 millióra emelkedett. A feltett összeg a következő na-pokban további 57 százalékkal nőtt, így a 24. játékhét 1,482 milliárd forintos forgalma több mint kétszerese volt a szokásosnak, a döntő hetén pedig szintén egymilliárd forint feletti összeggel fogadtak. A legtöbbet a Németország–Görögország negyeddöntőhöz kapcsolódva kockáztatták: 328 millió forintot tettek fel 308 ezer szelvényen. A papírforma meccsel a fogadók jártak jobban: több mint 436 millió forint nyereményt tehettek zsebre.

Pedig a vezetés nagy reményeket fűzött a fejlesztéshez, az év végéig ennek révén megháromszorozta volna az online fogadók számát. Ennek esélye a két nagy nyári esemény elmulasztásával jelentősen csökkent, ráadásul legközelebb talán a 2014-es foci-világbajnokság alatt lesz olyan sportláz, mint idén nyáron.

Bár szakemberek szerint a cég lehetett volna gyorsabb is a fejlesztési pályázat kiírásában és értékelésében, a lemaradás zöme a korábbi vezetés, illetve kormányzati ciklusok alatt halmozódott fel. Kívülálló számára döbbenetesen lassú ugyan-is az állami vállalat, illetve a kormányzati döntéshozók reakcióideje. Az első online szerencsejáték-engedélyeket már 1994-ben kiadták a karibi szigetvilágban, konkrétan Antigua és Barbuda miniállamban. Az ezredforduló után mindenütt a vilá-gon egyértelművé vált: az új generációk nem a nyolcvanas évek totózóinak hangulatát várják, amikor fogadásokat kötnek, hanem átlátható online fogadási felületeken akarnak tippelni.

A nagy fejlesztés
A Szerencsejáték Zrt. lottózóinak fejlesztése nagyon korán, 1994-ben megtörtént, a régióban az egyik legkorszerűbb háttérrendszerrel. Azóta online, automatizált terminálokon fogadhatunk a lottózókban, és szelvényeinket sem nyugdíjas nénik hada értékeli ki. Hét éve össze is kötötte a cég fogadási rendszerét, amelyhez a 2008-ban indult online tippmax is csatlakozott, de ez utóbbi a nehéz használhatóság és a marketing
hiánya miatt nem lett népszerű. A portálon legutóbb tavaly áprilisban végeztek némi ráncfelvarrást, könnyebbé vált a bankkártyás fizetés, egyenlegfeltöltés. Jelenleg mintegy 15 ezren fogadnak havonta legalább egyszer az oldalon. A mai igé-nyeknek megfelelő, könnyen kezelhető online sportfogadási termék kifejlesztése csak tavaly indult el. Ekkor kötöttek szerződést az olasz Lottomatica csoporthoz tartozó Gtech-G2 céggel. Az eredeti árat felére, bruttó 670 millió forintra sikerült lealkudni, és ez tartalmaz ötévnyi működtetési költséget is. Az állami vállalat az oldal indulásának késéséért ugyan egyértelműen a fejlesztőt tette felelőssé, de arról nem fogalmazott világosan, hogy követel-e ezért kötbért.

A Szerencsejáték Zrt.-nél és a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél azonban éveken keresztül azzal voltak elfoglalva, hogy megpróbálják törvényes eszközökkel ellehetetleníteni a külföldi netes fogadóirodák magyar-országi tevékenységét. Pedig viszonylag könnyen belátható lett volna ennek kilátástalansága. Az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának uniós elve ütközik itt a tagállamok monopóliumaiéval, és ugyan az utóbbi mellett is lehet megalapo-zottan érvelni, szinte lehetetlen az online világot kordában tartani. Ezt legfeljebb csak kínai típusú, diktatórikus módszerekkel lehetne elérni – lásd a Google cenzúrázását –, ám az európai jogrendszerben semmiképp.

MARADT A MONOPÓLIUM
A hazai jogértelmezéstől függetlenül évek alatt egyre vastagabb sugárban ömlött adózatlanul külföldre a hazai fogadók pénze (Állami hazardírozás – Figyelő, 2011/15. szám). Az új szerencsejáték-törvény nyögvenyelősen született meg, ennek értelmében idén januártól lóversenyt és pókert már lehet legálisan online szervezni. Más kérdés, hogy a hiányzó részletszabályok miatt ennek gyakorlati következménye nem lett. Az online sportfogadás viszont megmaradt állami monopólium-nak.

Egy a netes sportfogadási cégeket közelről ismerő, neve mellőzését kérő hazai iparági szakértő érthetetlennek is tartja, hogy a törvényhozók miért csak az online pókert és a lóversenyfogadást legalizálták, amikor a nemzetközi internetes irodák akár 20 százalék játékadó megfizetése mellett is aktív szereplői lennének a magyar piacnak. Két legalizált részszegmens miatt azonban nem áll érdekükben licenckérelemmel fordulni a magyar államhoz. Becslése szerint a magyarok évente 10-15 milliárd forint értékben tippelik meg a weben a sporteredményeket, így legalább 2-3 milliárd forint adóbevételtől fosztja meg magát az állam. Méghozzá úgy, hogy mindeddig nem kínált versenyképes legális online alternatívát, így az említett többmilliárdos adóbevételtől is hosszú évek óta elesik. Az új portál indulási idejéről egyébként a Szerencsejáték Zrt. szóvivője annyit közölt, hogy a dátum kizárólag a tesztelési időszak hosszától függ, illetve erről a megfelelő időben tájékoz-tatnak majd.

KÉRDŐJELEK
Az online fogadás Szerencsejáték Zrt.-hez terelése nemcsak az államkasszának, hanem magának a cégnek is igen fontos lenne. A lottózók átlagéletkora ugyanis folyamatosan emelkedik, a lottójátékok iránti kereslet évek óta csökken. Ezt a trendet csak ideiglenesen törik meg a nagy nyereményhalmozódások, amelyekből tavaly kettő volt, és már ez évre is jutott egy az ötös lottón.

Érdekes, hogy a sportfogadás – totó, góltotó, tippmix és tippmax együtt – az igencsak gyenge online láb ellenére is szépen gyarapodik: 2008-ban 23 milliárd, 2010-ben több mint 39 milliárd, 2011-ben pedig 44,5 milliárd forint volt a bevétele. Tavaly a tippmax részesedése az árbevételből mindössze 0,35 százalék volt, miközben a tippmixé 22,92 százalék.

Mikor azonban az oldal elindul, szembe kell majd nézni a versenyképességi problémákkal is. Hiába illegálisak a kormány szerint, a külföldi oldalak rendületlenül csábítják a fogadókat, játék- és helyiadó-fizetési kötelezettség nélkül. Így ezekkel jobban kereshetnek, online fogadókat érintő adóhatósági razziáról pedig ez idáig nem lehetett hallani.

Érdekességek a tippmix Eb-fogadásain
Egy szolnoki játékos alig fél órával az orosz–görög meccs előtt közel egymilliót tett az esélytelennek tartott hellénekre, ezzel 5 millió forintot nyert.
A Svédország–Franciaország meccsre 78 ezernél több fogadást kötöttek, de a svéd győzelmet csak 8422-en találták el.

A 24. héten egy budapesti tippmixelő 800 forintot tett fel, hat tippet jelölt helyesen, s ezzel 349 ezer forint nyereményt könyvelhetett el.

A 25. héten egy 300 forintot kockáztató békési fogadó hét sikeres tippjével nem kevesebb mint 133 ezret nyert.



Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200