brusszel


Végleg otthagyta Kínát a Bank of America

Figyelő Online
2013.09.03  16:16   
mail
nyomtatás
A Bank of America Merrill Lynch nyolc év után végleg kiszállt Kína második legnagyobb bankjából; az amerikai bank kedden bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollárért (342 milliárd forint) eladta a Kínai Építési Bankban (CCB) még meglévő, egyszázalékos részesedését.
A Bank of America 2005-ben vásárolt 10 százalékos részesedést a hongkongi tőzsdén jegyzett CCB-ből, de két éve megvált a részvények nagy részétől, nagyjából 15 milliárd dollárért (több mint 3400 milliárd forint). Kedden a maradék egy százaléknyi részvényt is eladta, darabját 73-75 dollárcentért (170 forint), vagyis néhány százalékkal a 76,5 dollárcentes (175 forint) keddi hongkongi záróár alatt.

Májusban a New York-i székhelyű Goldman Sachs bankcsoport is több milliárd dolláros nyereséggel vált meg a legnagyobb kínai bankban, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bankban (ICBC) hét évvel korábban vásárolt részesedésétől. Tíz éve sok nyugati pénzintézet vásárolt részesedést a tőzsdei bevezetés előtt álló kínai pénzügyi konszernekben, de most sorra leépítik ezeket, többek között azért, hogy megfeleljenek a szigorúbb, Bázel III-as tőkemegfelelési előírásoknak.

A CCB idén, az első fél évben jelentősen növelte adózott eredményét, 119,71 milliárd jüan (19,6 milliárd dollár) volt a június végével zárult hat hónapban az egy évvel korábbi 106,28 milliárd jüan (17,4 milliárd dollár) után. Piaci szakértők szerint indokolt az óvatosság a kínai bankok kinnlevőségeinek összetételével kapcsolatban az elmúlt években tapasztalt, a gazdaság élénkítését célzó óriási hitelkihelyezések miatt. A CCB azt állítja, a nem teljesítő kölcsönök aránya náluk 0,99 százalék.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: USAKínabankok

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.