brusszel


A BASF növelte árbevételét 2013-ban

Figyelő Online
2014.02.25  13:27   
mail
nyomtatás
A BASF vegyipari vállalat 3 százalékkal, 74 milliárd euróra növelte árbevételét 2013-ban - közölte a cég az MTI-vel.
A közlemény szerint az árbevétel növekedéséhez jelentős mértékben járult hozzá az olaj- és gáz-, valamint a növényvédelmi üzletág értékesítési árbevételének megugrása.

A cég 2013-as 4,8 milliárd eurós éves nettó eredménye meghaladta a 2012-est, az egy részvényre eső eredmény 5,25 euróról 5,27 euróra növekedett. Az egy részvényre jutó korrigált eredmény 5,37 euró volt, ami 0,27 euróval maradt el a 2012-es adattól.

A pénzügyi műveletek előtti üzemi eredmény (EBIT) 7,2 milliárd euró volt 2013-ban, 8 százalékkal több, mint 2012-ben. A 2013-as üzleti év után a vállalat részvényenként 2,7 euró osztalék kifizetését tervezi.

"A 2013-as év ismét kihívásokat hozott iparágunk számára. Mindazonáltal elértük célunkat, értékesítésünket növeltük, még szorosabbra fűztük együttműködésünket partnereinkkel, és továbbfejlesztettük portfóliónkat" - nyilatkozta Kurt Bock, a BASF SE igazgatótanácsának elnöke a Ludwigshafenben tartott sajtókonferencián.

A BASF szerint 2014-ben az EBIT kismértékű növekedése várható a továbbra is kihívásokkal teli környezetben. Kurt Bock szerint a világgazdaság előreláthatólag erősebben fog növekedni, mint 2013-ban, 2,3 százalékos erősödés helyett 2,8 százalékos bővülésre számítanak.

A BASF termékválasztéka a vegyszerektől, műanyagoktól, a speciális adalékokon, mezőgazdasági termékeken és finomkemikáliákon át a nyersolajig és földgázig terjed. 2013-ban a BASF mintegy 112 ezer alkalmazottat foglalkoztatott.

A BASF Hungária Kft. a BASF SE leányvállalataként van jelen Magyarországon, a cégcsoport másik hazai vállalata, a solymári BASF Poliuretán Hungária Kft.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200