brusszel


A bérköltségektől is függ, hogy marad-e a Dacia Romániában

Figyelő Online
2014.02.24  15:09   
mail
nyomtatás
Az infrastruktúra fejlesztése mellett a bérköltségektől is függ, hogy marad-e Romániában a francia Renault gépkocsigyár, amely a Dacia gépkocsit gyártja itt - derült ki hétfőn Nicolas Maure, a Renault Románia vezérigazgatójának nyilatkozatából.
A Mediafax román hírügynökség szerint Maure leszögezte, hogy a francia gyártó egyelőre nem telepíti át a mioveni összeszerelő üzemét a marokkói Tangerbe, de leszögezte, a romániai gyárnak meg kell őriznie versenyképességét. A vezérigazgató kifejtette, a francia gyártó számára nagyon fontos, hogy Románia nyugati határáig könnyen eljuttathassák az exportra szánt járműveket. Hozzátette: számításaik szerint járművenként 30 eurót takarítanának meg, ha a gyártól Románia nyugati határáig végig autópályán közlekedhetnének a Dacia járműveket szállító teherautók.

Rámutatott: a romániai üzem versenyképességét egyéb fontos tényezők is meghatározzák, így például a bérköltségeket egy bizonyos szinten kellene tartani, különben a marokkói gyár egyre versenyképesebbé válik, és elérheti a romániai üzem hatékonyságát. A hírügynökség szerint a vezérigazgató leszögezte: a Renault-nak egyelőre nem áll szándékában elhagyni Romániát, de figyelembe véve a marokkói üzem fejlődését, fontos, hogy a romániai is megőrizze versenyképességét.

A Dacia mioveni üzeméből jelenleg naponta 350 teherautó szállítja a járműveket Nyugat-Európába.Február elején Traian Basescu román államelnök jelentette ki, hogy a Dacia áthelyezi összeszerelő üzemét Észak-Afrikába, mert a román kormány nem tekinti prioritásnak a dél-romániai Pitesti és az erdélyi Nagyszeben (Sibiu) közötti autópályaszakasz építésének az elkezdését.A Renault Románia akkor közölte, hogy nem távoznak Romániából, de az újabb beruházásokat az infrastruktúra-fejlesztéstől teszik függővé.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200