brusszel


A bizalom a kulcs a felhőszolgáltatások terjedéséhez

Figyelő Online
2013.09.03  16:43   
mail
nyomtatás
Az infokommunikációs iparág szereplői között meglévő partneri kapcsolatok elmélyítése, a befektetők és a kormányzatok által finanszírozott, illetve támogatott innováció felgyorsítása, valamint a vállalati és magánfelhasználók bizalmának megerősítése lehet a kulcs a felhőből igénybe vett informatikai szolgáltatások elterjedéséhez. A fenti témákat járja körül szeptember 24-én, a budapesti Boscolo Hotelben (az egykori New York-palotában) megrendezendő EuroCloud Day 2013 - Cloud First! konferenciáján a cloud iparág szereplőit tömörítő EuroCloud Magyarország Egyesület.
A cloud iparág az infokommunikációs piac egyik leggyorsabban növekvő szelete lesz a következő években, a nemzetközi elemző cégek szerint a torta nagysága a következő öt évben akár kétszeresére is dagadhat. Az IDC tavalyi hazai felmérése szerint itthon még gyorsabb lehet a bővülés: 2017-re az öt évvel korábbihoz képest akár hat-hétszeresére növekedhet a cloud szolgáltatások piaca. A költséghatékonyság mellett a nagyobb mértékű rugalmasság, skálázhatóság, kiszámítható költségek szerepelnek a fő indokok között, amelyek miatt a cloud szolgáltatásokat választják a szervezetek.

Az előrejelzést alátámasztja, hogy szerte a világon a magán- illetve közszféra egyre több szereplője fogadja el infokommunikációs beszerzéseinél a "Cloud First" alapelvet, tehát az azonos funkcionalitást, rendelkezésre állást és biztonsági szintet garantáló alkalmazások közül a cloud modellben nyújtott szolgáltatásokat részesítik előnyben. Bár az előbbi alapelvet egyelőre nem tartalmazza a jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló, várhatóan ősszel elfogadandó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia, mely a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakra vonatkozik, ám ebben is hangsúlyozzák a cloud szolgáltatások szerepét. Eszerint 2016-ra létre kell jönnie az egységes kormányzati IT-háttérnek, amely lehetővé teszi a felhőalapú kormányzati szolgáltatásokat is. 2020-ra pedig már a közigazgatásban használatos széles körben elterjedt, általános alkalmazások legalább ötödének felhőalapú szolgáltatásként elérhetőnek kell lennie valamennyi közigazgatási intézmény számára.
A PRISM-botrány miatt ugyanakkor még inkább felértékelődött az adatbiztonság, illetve az adatvédelem kérdése, emiatt felgyorsulhat az új európai uniós adatvédelmi szabályozás elfogadása. Az EU pedig a tavaly meghirdetett Európai Cloud Partnerség keretében igyekszik kiépíteni az "európai felhőt", és a tervezett jogi keretrendszerrel erősítené a cloud szolgáltatások iránti bizalmat a felhasználók körében.

Legyen Budapest az európai cloud fellegvára!
- 2012-ben az első európai EuroCloud Day-en közfelkiáltással tettük célunkká, hogy Budapestet Európa egyik cloud fellegvárává tegyük. Ennek szellemében hirdetjük meg idei eseményünket a Telenor Magyarország kiemelt támogatásával, ahol e víziónk pilléreit járjuk körbe. Azaz miként tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy egy Budapesthez erősen kötődő, bizalomra épülő cloud technológiai ökorendszert építsünk fel, innovatív finanszírozási-pénzügyi szolgáltatások megjelenését segítsük elő, és hatékony szabályozási és üzleti környezetet teremtsünk annak érdekében, hogy a vállalkozások kedvező kilátásait és az emberek nagyobb jólétét elősegíthessük - fogalmazott Bellák Zoltán, az EuroCloud Magyarország elnöke a szeptember 24-i rendezvény kapcsán.

A másodszor megrendezendő egész napos „EuroCloud Day 2013 - Cloud First" konferencia és kiállítás célja a hazai cloud ökorendszer szereplőinek feltérképezése, a köztük lévő kapcsolatok, illetve bizalom megerősítése esettanulmányok és a legjobb gyakorlatok bemutatásával. A konferencia keynote előadója lesz Szőke Márton pénzügyi befektető és internetmilliárdos, aki arról beszél majd, hogy melyik hazai cloud startup lehet a következő Prezi, Ustream vagy LogMeIn. A program tervezett előadói között lesz Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója, valamint Tóth Levente, a cég vállalati értékesítési és marketing igazgatója, aki a távközlési vállalat cloud szolgáltatói stratégiáját, illetve cloud alapú vállalati működését ismerteti. Mátrai Géza, a Salesforce.com kelet-közép európai értékesítési igazgatója arról beszél majd, hogy a felhő alapú üzleti szolgáltatások úttörőjeként ismert cég miként látja a következő évek cloud piaci trendjeit, illetve a felhasználási lehetőségeket a régióban. Záboji Péter pénzügyi befektető, a European Entrepreneurship Foundation elnöke a cloud startupok finanszírozásáról, a nemzetközi terjeszkedés lehetőségeiről tart előadást, míg Suba Ferenc, az európai kiberbiztonságért felelős ENISA alelnöke a cloud szolgáltatások igénybe vételének biztonsági követelményeit ismerteti majd.

A banki kerekasztalban többek között Jakab Péter, a Bankszövetség bankbiztonsági munkacsoportjának elnöke arról beszél majd, hogy banki környezetben is érdemes megfontolni a cloud szolgáltatások használatát. Külön kerekasztalban faggatjuk majd a kormányzati szféra döntéshozóit, hogy milyen eszközökkel lehet az esetükben biztosítani a felhő alapú technológiák terjedését, és valóban ez lehet-e a követendő modell a jövőben.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: cloudstartup

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200