brusszel


A börtön adta szabadság - Mandelatól Timosenkóig

Figyelő Online - Sárvári Balázs,Molnár András
2013.12.09  18:00   
mail
nyomtatás
A börtönben a személyes sérülékenység, elszigeteltség és veszteségek olyan harcteret nyitnak a rab elméjében, melyen túljutva az emberi természethez jutnak közel - a sajátjukhoz és fogva tartóikéhoz egyaránt. „A börtönben a reményeid és az álmaid a valóságoddá válnak" - foglalja össze a rabság tanulságait Mandela-ra emlékezve Julija Timosenko. Tisztelgése üzenet egyrészt országa forradalmárai számára, másrészt az oroszbarát vezetés felé is.
Az optimizmusát az ukrán börtönben sem veszítő egykori miniszterelnök szerint Mandela-t nem tudták megtörni azok az évtizedek, amelyekre az apartheid rezsim a rácsok mögé zárta. Emberi és politikai nagyságát az a csodaszámba menő eredmény fémjelzi, hogy az apartheid utáni rendszer kiépítésekor olyan világot teremtett, mely korábbi engesztelhetetlen ellenségeinek is élhető életteret biztosított.

Épp azért került börtönbe, mert szembeszállt a rezsim irányítóival - eleveníti föl a 27 évnyi raboskodás okait Torome, kenyai író. A 80-as évekre Dél-Afrikán kívül minden afrikai országban az őslakosok vették kezükbe a kormányzást. Mandela szabadulása a kontinens teljes függetlensége felé jelentett történelmi lépést. A győzelem napja 1994-ben jött el, amikor az apartheid bástyái elestek és Mandela-t az első demokratikusan választott elnökükké választották. Beírta magát ezzel a történelemkönyvekbe, ám leköszönésével (1999 után nem indult újra a választásokon) is új fejezetet nyitott, hiszen gyakorlatilag példa nélküli volt Afrikában, hogy egy regnáló vezető önszántából adja át a hatalmat. Bár követői ezen a téren is akadtak (például Moi és Thabo Meki), ám Kongóban és Zimbabwében jelenleg is a népakarat ellenére ragaszkodnak a vezetők a politikai hatalomhoz.

Mandela az afrikaiak ideális vezetőjét, egy álmot testesített meg, aki képest volt harcolni a szabadságért az európai birodalmakkal szemben, aki képes volt újraszervezni és újraegyesíteni őket - s mindezzel helyreállítani azt a dicsőségüket, melyet a gyarmatosítók leromboltak.

Szolzsenyicinéhez fogható tisztánlátását Mandela talán a börtönéveknek is köszönheti, ahonnan követve a fejleményeket világossá vált számára az egyetlen út, mely a valódi békéhez, együttéléshez emel hidat a rasszista rendszerből. Az Igazság és Megbékélési Bizottság volt Mandela eszköze, hogy a leszámolás helyett a teljes kiegyezés, a múlttal való szembenézés morális vízióját valósággá váltsa. Timosenko szerint ennek a belső békének a kialakulásához kiváló környezetet biztosít a börtön zártsága. Ezt a küzdelmet fejezte ki szabadulására visszaemlékezve Mandela: „Ha a szabadságomat jelentő ajtó felé úgy sétáltam volna, hogy szívemben még keserűséget és haragot őrzök, még mindig börtönben lennék."

Julija Timosenko Ukrajna korábbi miniszterelnök, 2011 óta politikai fogoly.
Juliet Torome kenyai író. Dokumentumfilmjeiért a Cinesource Magazine első Flaherty díját vehette át.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200