Épp azért került börtönbe, mert szembeszállt a rezsim irányítóival - eleveníti föl a 27 évnyi raboskodás okait Torome, kenyai író. A 80-as évekre Dél-Afrikán kívül minden afrikai országban az őslakosok vették kezükbe a kormányzást. Mandela szabadulása a kontinens teljes függetlensége felé jelentett történelmi lépést. A győzelem napja 1994-ben jött el, amikor az apartheid bástyái elestek és Mandela-t az első demokratikusan választott elnökükké választották. Beírta magát ezzel a történelemkönyvekbe, ám leköszönésével (1999 után nem indult újra a választásokon) is új fejezetet nyitott, hiszen gyakorlatilag példa nélküli volt Afrikában, hogy egy regnáló vezető önszántából adja át a hatalmat. Bár követői ezen a téren is akadtak (például Moi és Thabo Meki), ám Kongóban és Zimbabwében jelenleg is a népakarat ellenére ragaszkodnak a vezetők a politikai hatalomhoz.

Mandela az afrikaiak ideális vezetőjét, egy álmot testesített meg, aki képest volt harcolni a szabadságért az európai birodalmakkal szemben, aki képes volt újraszervezni és újraegyesíteni őket - s mindezzel helyreállítani azt a dicsőségüket, melyet a gyarmatosítók leromboltak.

Szolzsenyicinéhez fogható tisztánlátását Mandela talán a börtönéveknek is köszönheti, ahonnan követve a fejleményeket világossá vált számára az egyetlen út, mely a valódi békéhez, együttéléshez emel hidat a rasszista rendszerből. Az Igazság és Megbékélési Bizottság volt Mandela eszköze, hogy a leszámolás helyett a teljes kiegyezés, a múlttal való szembenézés morális vízióját valósággá váltsa. Timosenko szerint ennek a belső békének a kialakulásához kiváló környezetet biztosít a börtön zártsága. Ezt a küzdelmet fejezte ki szabadulására visszaemlékezve Mandela: „Ha a szabadságomat jelentő ajtó felé úgy sétáltam volna, hogy szívemben még keserűséget és haragot őrzök, még mindig börtönben lennék."

Julija Timosenko Ukrajna korábbi miniszterelnök, 2011 óta politikai fogoly.
Juliet Torome kenyai író. Dokumentumfilmjeiért a Cinesource Magazine első Flaherty díját vehette át.