brusszel


A Costa Concordia lett Olaszország büszkesége

Figyelő Online
2013.09.17  13:36   
mail
nyomtatás
Elégedettségüknek adtak hangot a műveletet irányító illetékesek kedden az Olaszországban hajnali négy órára egyenesbe állított Costa Concordia tengerjáró hajón tizenkilenc órán át végzett munka eredményességével kapcsolatban.
Az olasz polgári védelem vezetője és a műszaki stáb a keddi sajtótájékoztatón a következő napok teendőiről és a költségekről is nyilatkozott. Franco Gabrielli, a polgári védelem vezetője köszönetet mondott a tavaly januárban szerencsétlenül járt Costa Concordia elmozdításán több mint egy éve dolgozó félezer embernek és Giglio sziget lakosainak.

"Nagyon elégedettek vagyunk. A hajó felállítása az előzetes számítások szerint történt. Bennünket is meglepett, hogy a Costa Concordia végül oda egyenesedett fel, ahova kellett" - hangoztatta Gabrielli. Hozzátette: "Nem volt gyerekjáték, és még nincsen vége". A következő napokban megkezdődik azoknak a károknak a felmérése, amelyek az óceánjáró húsz hónapon át tengerben fekvő oldalán keletkeztek. A zátonyra futás után a Costa Concordia a jobb oldalára dőlt: először a tengerfenéken levő sziklák roncsolták szét, majd a hajótest súlya nyomta össze. Egyenesbe állítás közben a "harmonikaszerűen összegyűrődött hajóváz fokozatosan kiengedett" - magyarázták a műszaki szakemberek.
Megjegyezték, hogy rosszabb állapotot vártak, és a következő időszakban a hajónak erre az oldalára is vízzel teli tartályokat rögzítenek. Jelenleg az óceánjáró az alatta harmincméteres mélységben kiépített talapzaton áll, ezért a hajó két harmada még a vízszint alatt van. A hajó stabilizációja után azonnal megkezdődik a balesetben (a 30 megtalált halálos áldozat, köztük egy magyar mellett) eltűnt két áldozat tetemének megkeresése. Amint az ügyészség felhatalmazást ad, a hajókabinokban levő széfekből is kiveszik a Costa Concordia közel 1500 utasának vagyontárgyait.

"A Costa Crociere hajótársaság komoly partnernek bizonyult" - tette hozzá a polgári védelem vezetője, hangsúlyozva, hogy az óceánjáró egyenesbe állítása a magán- és közszféra együttműködésének köszönhető. Gabrielli kijelentette, hogy a Costa Concordia elmozdítása "Olaszország büszkesége". A keddi olasz sajtó is arról írt, hogy a sikeres művelettel Itália "enyhítette az emberi gondatlanságból történt hajószerencsétlenség szégyenét". "A tragédiát nem felejtjük, de a Costa Crociere a roncs eltávolítására minden anyagi és emberi forrást megmozgatott" - hangoztatta Pier Luigi Foschi, aki a baleset idején a Costa Crociere hajótársaság elnöke volt. Michael Thamm, az amerikai anyavállalat, a Carnival elnöke elmondta, hogy az eddigi költség meghaladja a 600 millió eurót. "A kiadásoknál is fontosabb, hogy Giglio szigetének tengere visszanyerje eredeti állapotát!" - hangoztatta Thamm, megjegyezve, hogy a Carnival világméretű cég. A környezetvédelmi felelősök elmondták, hogy a tengerbe nem ömlött szennyezőanyag, de folyamatosan vizsgálják a tengervíz minőségét. A tervek szerint a Costa Concordia egész télen Giglio partjainál marad, és legkésőbb jövő nyár elején vontatják el a hírek szerint a toszkán Piombino kikötőjébe, ahol darabokra szedik. A közeli hajók dudálása és taps köszöntötte Giglio szigetén a Costa Concordia egyenesbe állítását, amelyet műszaki szakemberek, a sziget lakosai és újságírók is a helyszínen követtek figyelemmel. Jelenleg mindazonáltal a Costa Concordia szellemhajó benyomását kelti, a tengerben fekvő oldala sötét elszíneződése miatt.


19 óra munka után áll a Costa Concordia
Costa Concordia
Costa Concordia
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.