brusszel


A Fed elnöke óvatosan derűlátó a világgazdaság kilátásait illetően

Figyelő Online
2014.01.05  11:59   
mail
nyomtatás
Óvatos derűlátásra adnak okot a fejlett és a feltörekvő országok növekedési kilátásai az amerikai központi bank elnöke szerint.
Noha még "korai szakaszban" vannak az Európában és Japánban elindított bonyolult reformok, már "látszanak a gyorsuló növekedés jelei" - mondta Ben Bernanke közép-európai idő szerint péntek éjjel az amerikai közgazdászok társaságának éves találkozóján, Philadelphiában.

A feltörekvő országokban is valamelyest gyorsult a növekedés a 2013 első félévi lassulás után - mondta az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, akinek valószínűleg ez volt az utolsó jelentősebb megszólalása Fed-elnökként, mert január 31-én lejár a második négyéves megbízatása. Utódjának, Janet Yellen jelenlegi Fed-alelnöknek a kinevezését várhatóan hétfő este hagyja jóvá az amerikai szenátus.

Ben Bernanke az amerikai gazdaságról azt mondta: a növekedés továbbra sem állt teljesen helyre - ezt jelzi, hogy még mindig 7 százalékos a munkanélküliség -, de az "ellenszél", a növekedést visszafogó tényezők hatása "gyengülőben van".Szavai szerint a következő negyedévekre biztosítva van az amerikai gazdaság növekedése. Egyrészt helyreállt az egyensúly az ingatlanpiacon, enyhülnek a válság utóhatásai. Másrészt úgy tűnik, a fiskális politika kevésbé lesz restriktív 2014-ben, és még kevésbé 2015-ben, mert javult a központi és helyi szinten is az állami költségvetés helyzete - mondta Bernanke.

A Fed-elnök megismételte a kongresszusnak és a Fehér Háznak címzett bírálatot, hogy az elmúlt években túlságosan restriktív volt a kormányzati költségvetési és adópolitika, ami hátráltatta a növekedést. Elismerte, létfontosságú, hogy hosszú távon is fenntartható legyen az államháztartási egyensúly, de megjegyezte: az extrém módon megszorító fiskális politika már rövid távon is a kívánttal ellentétes hatású.

Ennél is lényegesebb - tette hozzá -, hogy ha a fiskális és a monetáris politika egymással ellentétes irányú, akkor a gazdasági növekedés gyengébb lesz, mint lehetne. A monetáris politikának kisebb a mozgástere olyankor, amikor az alapkamat zéró közelében van, ilyenkor egy expanzív fiskális politika "valószínűleg hatékonyabb lehetne, miközben az alacsony kamatok miatt kevésbé növelné az adósságállományt" - fejtegette a Fed elnöke.

Ben Bernanke megjegyezte, a növekedési kilátásokat nagyban befolyásolja, hogy sikerül-e nagyobb ütemben növelni a termelékenységet, amelynek növekedése az elmúlt hét évből ötben 2 százalék alatt maradt, míg korábban hosszú időn át 3 százalék fölött volt. Ami az amerikai munkanélküliséget illeti, a Reuters hírügynökség rámutatott: annak ellenére, hogy a mutató a recesszió utáni - 2009-es - 10 százalékos csúcsról novemberben ötéves mélypontra, 7 százalékra csökkent, magas - 40 százalék - azoknak az aránya, akik tartósan, több mint hat hónapja állástalanok.

A Fed decemberben - amikor bejelentette, hogy havi 85 milliárd dollárról havi 75 milliárd dollárra csökkenti a hitelezés és a fogyasztás fellendítését célzó kötvényvásárlások volumenét - hangsúlyozta: hosszú távon is zéró közelében tartja az alapkamatot, függetlenül attól, hogy közben a munkanélküliség a korábban vízválasztóként meghatározott 6,5 százalékos küszöb alá csökken.

Michael Woodford, a Columbia egyetem professzora a philadelphiai tanácskozáson figyelmeztetett: már nincs messze a 6,5 százalékos cél elérése, ezért jó lenne, ha a Fed mielőbb közölné, pontosan milyen feltételek mellet kezdené meg a kamatemelést.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.