brusszel


A Fehér Ház szankciókat helyezett kilátásba Ukrajna ellen

Figyelő Online
2014.01.20  09:03   
mail
nyomtatás
A Fehér Ház a történtekért az ukrán kormányt tette felelőssé és az erőszak folytatódásának esetére szankciókat helyezett kilátásba.
Caitlin Hayden, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a helyi idő szerint vasárnap este kiadott közleményében a helyzet azonnali enyhítésére szólította fel az összes felet.

"Az ukrajnai fokozódó feszültség egyenes következménye annak, hogy a kormány elmulasztotta elismerni népének jogos sérelmeit. Ehelyett az ukrajnai demokrácia alapjainak meggyengítése felé mozdult el a békés tiltakozás kriminalizálása és azáltal, hogy megfosztotta a civil társadalmat és politikai ellenfeleit a törvény által biztosított alapvető demokratikus védelemtől" - hangoztatta.

Hayden sürgette, hogy az ukrán kormány törölje el az utóbbi napokban elfogadott antidemokratikus törvényeket, vonja ki a rohamrendőrséget a kijevi belvárosból és kezdjen párbeszédet a politikai ellenzékkel. Rámutatott, hogy a Majdan-mozgalmat a kezdetektől fogva az erőszakmentesség jellemezte, és Washington támogatásáról biztosította azokat a politikai vezetőket, akik ennek az elvnek a visszaállítására szólítottak fel.

"Az Egyesült Államok további lépéseket mérlegel majd válaszul az erőszak alkalmazására, beleértve a szankciókat" - közölte a Fehér Ház.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.