brusszel


A gyenge forint vonzza a vásárlókat Szlovákiából

Figyelő Online
2014.02.09  10:41   frissítve: 2014.02.09 12:38
mail
nyomtatás
Szlovákiából több vásárlót vonzott Magyarországra a gyenge forint az utóbbi napokban-hetekben, az osztrák határ menti településeken azonban nem érződött a bevásárló turizmus erősödése.
A magyar-szlovák határ túloldalán élők éberen figyelik az euró forintárfolyamának változását, és ha már 5-8 forinttal is többet kapnak eurójukért, indulnak pénzüket költeni a határhoz közeli magyar településekre, elsősorban a hétvégéken - mondták az MTI-nek Borsod-Abaúj-Zemplén megye határ menti városainak kereskedői, idegenforgalommal foglalkozói.

Ózdon, Sátoraljaújhelyen különösen akkor nőtt meg a kereskedők forgalma, amikor 316 forintot is kaptak egy euróért a szlovák állampolgárok, akik nem ritkán még a határtól hatvan kilométernyire lévő Miskolc hipermarketjeibe is "átrándultak". Aki csordultig telepakolt bevásárlókocsit tolt az elmúlt napokban a nagyobb üzleteknél az szinte teljes bizonyossággal a felvidéki településekről, Rozsnyóról, Tornaaljáról, Kassáról és környékükről jött át vásárolni. A miskolci piac parkolójában poprádi rendszámú személyautót is lehetett látni a napokban.

A Szlovákiából érkezett vevők még sört és Szlovákiában gyártott kristálycukrot is itt vettek, kilóját 229 forintért, miközben ennek ára a határ másik oldalán 1 euró körül van. A sárospataki és a tiszaújvárosi termálfürdőben, a miskolctapolcai barlangfürdőben is egyre több szlovák szót lehetett hallani az elmúlt napokban.Komáromban és Esztergomban sokan alapvető élelmiszerekért is átjárnak a határ túloldaláról vásárolni. Komáromban az egyik kereskedelmi lánc áruháza közvetlenül az Erzsébet-híd lábánál található, az áruház parkolójában lévő rendszámokból látszik hogy a határtól 30-40 kilométerre is érződik a az erős euró vonzereje, és ugyanez a helyzet Esztergomban is. Komáromban 70 cent egy kiló kristálycukor, míg Szlovákiában 1,5 euró, taxival egy euróért lehet átjutni a hídon, ami már két kiló cukor vásárlásakor megtérül - mondta el egy nyugdíjas az MTI tudósítójának a helyszínen.

A komáromi Kocsis Vendéglő tulajdonosa arról számolt be, hogy a déltől háromig kínált svédasztalos ebéd vendégeinek fele szlovák állampolgár, azonban az esti forgalomban ők már nem vesznek részt. Kocsis Tibor hozzátette, sok szlovák dolgozik Magyarországon, akik forintban kapott fizetésüket nem váltják át, hanem itt költik el.A komáromi gyógyfürdő idegenforgalmi vezetője, Molnár Gyöngyi elmondta, a szlovák vendégek száma az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt. Hozzátette, hogy a Révkomáromból érkezők is megkapják a komáromiaknak járó kedvezményt, azaz a kiírt árnál száz forinttal olcsóbban válthatnak belépőjegyet.A két városban a benzinkutak kezelői nem számoltak be számottevő szlovák forgalomról, miután Szlovákiában általában olcsóbb az üzemanyag, mint Magyarországon és csak nagyon jelentős árfolyamváltozás esetén érné meg nálunk tankolni.

Győrben ugyanakkor az MTI tudósítója által megkérdezett szlovákiai vásárlók azt mondták: "rutinszerű" vásárlásra jöttek, és a döntésben nem játszott szerepet az árfolyammozgás.Farkas Szilárd, a megyei iparkamara kereskedelmi tagozatának elnökségi tagja szerint inkább a december végén indult leárazásokkal magyarázható, hogy a határon túlról érkezők többen és többet költenek a kisalföldi megyeszékhelyen. Hozzátette: ugyanakkor érezhető, hogy távolabbról is ideutaznak vásárlók, akiknek már élelmiszert is megéri Magyarországon beszerezni. A forgalom zömét azonban a bevásárlóközpontok viszik el.Nem látszik az euró/forint kurzus kilengése a város egyik legtöbb külföldit vonzó attrakciójában, a RabaQuelle élményfürdőben sem. Horváth Cs. Attila igazgató elmondta: vendégeik harmada külföldi, zömében szlovákiai, kisebb hányadban cseh. Hozzátette, hogy az ilyen trendek hatása náluk nem napok, hanem hetek, hónapok múlva jelentkezik, ráadásul a múlt hétvégi utazókat visszatartotta az ónos eső.

Sopronban szinte érezhetetlen a változás; Horváth Vilmos kamarai elnök közlése szerint eddig sem bevásárolni jártak a városba az osztrák vendégek, legfeljebb, ha már itt voltak, vettek ezt-azt, hiszen ők hagyományosan "otthon vásárolnak, hazait". A szolgáltató szektor sem érezte meg az árfolyamingást, mivel olyasmi vonzza a határ túloldaláról a közönséget, amiből nehéz többet fogyasztani.Hozzátette, hogy a kint dolgozó magyarok ugyan most nagyobb összegeket váltanak forintra, de ez sem növeli a fogyasztást. Azt tapasztalni ugyanis, hogy inkább az árfolyamnyereség érdekli őket, nem az, hogy az így szerzett többletből erősebben költsenek.

A szlovák és az osztrák határhoz is közeli Mosonmagyaróváron sem érzékelhető változás a kereskedők beszámolója szerint, talán csak a városszéli hipermarket parkolójában több a szlovák rendszámú autó. Az MTI tudósítója által megkérdezett belvárosi boltosok továbbra is év eleji pangásról számolnak be. Csalló Gábor vendéglős szerint az árfolyamváltozás miatt kedvezőbb éttermi árak egymagukban nem jelentenek a határon átruccanáshoz elegendő vonzerőt a külföldiek számára, különösen ebben az időszakban, amikor akik tehetik, síelni vagy wellnes hotelbe mennek, ők viszont némi árfolyamnyereségért nem mondják le az előre lefoglalt utat - jegyezte meg.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.