brusszel


A Huawei innovációs központot létesít Magyarországon

Figyelő Online
2014.02.12  14:47   
mail
nyomtatás
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Huawei Technologies Hungary képviselői szerdán szándéknyilatkozatot írtak alá Pekingben a kínai multinacionális vállalat további magyarországi bővítési terveiről, ennek keretében egy szoftveralkalmazás- és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó Innovációs Központ létesítéséről - tájékoztatta szerdán közleményben a Huawei Technologies Hungary Kft. az MTI-t.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos kínai látogatása alatt, a kormányfő jelenlétében írták alá szerdán Pekingben a szándéknyilatkozatot a Huawei további magyarországi fejlesztési terveiről. A megállapodást a Nemzeti Külgazdasági Hivatal képviseletében Berényi János elnök, a Huawei nevében pedig Pin Jün-szung ügyvezető látta el kézjegyével.

A Huawei a világ egyik vezető infokommunikációs technológiai beszállítójaként elkötelezte magát a magyar infokommunikációs piac gazdasági és technológiai fejlődése mellett. A kínai cég vállalta gyártókapacitásának további növelését, valamint az SMT, azaz félkész termékek előállításának megkezdését európai ellátó központjának magyarországi egységeiben.

A megállapodás szerint a Huawei szoftveralkalmazással és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó innovációs központot hoz létre Magyarországon. A központ egyebek között az internetalapú televíziózás (IPTV) új területeinek kutatásával foglalkozik majd. Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke a szándéknyilatkozatban hangsúlyozta, hogy hosszú távú partnerkapcsolatra számít a Huawei Technologies Magyarországgal és anyavállalatával, a Huawei Technologies Co. Ltd-vel. A HITA vállalta, hogy a Huawei számára támogatást nyújt a vállalat magyarországi tevékenységének bővüléséhez, és igyekszik segíteni az ehhez biztosítható adókedvezményeket, pénzügyi támogatást és a megfelelő munkaerőhöz való hozzáférést.

A Huawei és a magyar kormány 2013. április 18-án kötött stratégiai együttműködési megállapodást. Ennek keretében a Huawei 2013-ban már 2500-ra növelte foglalkoztatottai számát, raktárterületét pedig 30 ezer négyzetméterre növelte. A Huawei a megállapodás értelmében a magyarországi piacra hozta a kínai rézhuzal- és kábelgyártó Shenzhen Comlink vállalatot, amely 2013 márciusában indította el a termelését Budapesten.

A Huawei emellett két magyar egyetem hallgatóinak biztosítja a "Huawei - a holnap innovatív vezetői", 30 millió forint összdíjazású ösztöndíjprogramot. A kínai székhelyű Huawei Technologies Co. mobil- és telekommunikációs eszközöket, valamint hálózati berendezéseket gyártó vállalat. A multinacionális társaság a világ 50 vezető szolgáltatójából 45-öt tudhat ügyfelei között, így a Föld lakosságának egyharmada tartozik a Huawei közvetlen vagy közvetett fogyasztói közé.

A 150 országban 150 ezer alkalmazottat foglalkoztató technológiai konszern 2013-ben 39,5 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, amelynek 11 százalékát kutatás-fejlesztésre fordította. A Huawei Technologies Hungary 2005-től működik Magyarországon budapesti központtal.

A vállalat Pécsett és Komáromban egész Európát Huawei-termékekkel ellátó összeszerelő központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon az európai régiót kiszolgáló logisztikai központot üzemeltet (Huawei Europe Logistic Center).
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200