brusszel


A Huawei számára Magyarország lesz Európa kapuja

Figyelő Online
2013.09.09  11:18   
mail
nyomtatás
Bővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary - jelentette be Bin Junszong, a vállalat ügyvezető igazgatója.
Elmondta: a Huawei Technologies Hungary közel 30 ezer négyzetméteres, havonta 3 ezer kamiont indító logisztikai központot létesít a Biatorbágyon. Valamennyi európai piacra szánt termékét 2015-ig magyarországi üzemeiben állítja elő, illetve a biatorbágyi logisztikai központ közvetítésével juttatja az európai piacra.

A biatorbágyi logisztikai központot partnerként az DHL és a Westlog vállalatok üzemeltetik, innen indítják útnak a Huawei termékeivel megrakott kamionokat Európa, Észak-Afrika, Oroszország és Közel-Kelet felé - tette hozzá.Az ügyvezető igazgató ismertette: a kínai távközlési cég, a Huawei a logisztikai központ létesítése mellett termelését is növeli Magyarországon. Ennek keretében az eddigi, jórészt vezeték nélküli távközlési hálózatokhoz szükséges berendezéseken kívül, szinte valamennyi, a Huawei portfóliójában szereplő - vezetékes, mobil, optikai, adatforgalmi és egyéb más - távközlési berendezés összeszerelése 2015-ig megindul Magyarországon.

Az innen jelenleg kiszolgált 40 ország száma is 55-re nő a vállalat tervei szerint. A termelésbővítés keretében a Huawei által közvetlenül és közvetve foglalkoztatottak száma a jelenlegi másfél ezernek duplájára, 3 ezerre emelkedik - hangsúlyozta.A Huawei több összeszerelő és logisztikai üzemet, csarnokot magában foglaló magyarországi európai ellátó központjának teljes szállítási és raktározási tevékenysége Biatorbágyra kerül át - Budapestről és Üllőről is. A Huawei számára a termelési feladatokat a Flextronics pécsi és a Foxconn komáromi üzeme látja el. A cégirányítás továbbra is Budapesten marad.

Bin Junszong kiemelte, hogy az első félév eredményeként a vállalat beszállítóként részt vesz az európai uniós előírásoknak megfelelő, 112-es segélyhívó rendszer kiépítésében. A cég továbbá két, nagy távközlési szolgáltató vezetékes, optikai hálózatát is másodpercenként 100 Gbit-os sebességűre fejlesztette.A Huawei Technologies Co. kínai multinacionális mobil és távközlési hálózati berendezéseket gyártó vállalat a világ 150 országában 150 ezer főt foglalkoztat. Ügyfelei között tudhat a világ ötven vezető távközlési szolgáltatójából 45-öt, így termékeivel és berendezéseivel a világ lakosságának egyharmadát szolgálja ki közvetlenül, vagy közvetve.A Huawei Technologies Co. 2012-ben 35,4 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, az idei első félévben pedig Bin Junszong tájékoztatása szerint már 18,5 milliárd dollárra.A Huawei Technologies Hungary 2005-től működteti Magyarországon az európai ellátó központját, ami a budapesti központ irányítása alatt a pécsi és komáromi összeszerelő üzemeket és a biatorbágyi logisztikai központot foglalja magában.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200