brusszel


A kormány nyitott a megbeszélésre a közalkalmazottak képviselőivel

Figyelő Online
2013.11.30  14:42   frissítve: 2013.11.30 14:42
mail
nyomtatás
A kormány fontosnak tekinti a közalkalmazottak helyzetét tovább javító lépésekről folytatandó egyeztetéseket, ezért nyitott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) történő megbeszélésekre.
Ezt közölte a Kormányzati Információs Központ szombaton az MTI-vel az MKKSZ azon csütörtöki videoüzenetére reagálva, amelyen a szakszervezet nőtagjai arról beszélnek, hogy az ágazatban hat éve nem emelkedtek a keresetek, és találkozót kértek a miniszterelnöktől.

A Kormányzati Információs Központ közleményében azt írta, a kormány úgy tette rendbe az ország pénzügyeit és állította növekvő pályára a gazdaságot, hogy közben nem csökkentette a közszféra bérét és létszámát.

"Ezzel szemben Európában, számos országban csak úgy tudták átvészelni az elmúlt éveket, a gazdasági válságot, hogy drasztikus létszámleépítést és bércsökkenést kellett elszenvedniük a közszférában dolgozóknak" - jelezték.

Hangsúlyozták: a kormány eddig is kiemelt figyelmet fordított a közalkalmazottakra. Nőtt az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bére, 2011-től bevezették a családi adókedvezményt, amelyet a kiskeresetűek már a járulékokból is le tudnak vonni jövőre, és a rezsicsökkentés is jelentős megtakarításokat jelent a családoknak - idézték fel, hozzátéve: mindezek mellett a kormány fontosnak tekinti az esetleges további lépésekről folytatandó egyeztetéseket, nyitott a megbeszélésekre.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.