brusszel


A Líra Könyv Zrt.: abszurd a GVH döntése

Figyelő Online
2013.10.23  14:06   
mail
nyomtatás
A Líra Könyv Zrt. fellebbez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése ellen, amellyel a cégre egy másik könyvkereskedelmi társasággal együttesen 15 millió forintos bírságot rótt ki - közölte a társaság igazgatóságának elnöke.
A versenyhivatal keddi közlése szerint összesen hetvenmillió forintos bírságot szabott ki négy könyvterjesztő vállalkozásra, amiért azok versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek kiadókkal. A jogsértő magatartás elkövetéséért a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 40 millió forint, a Líra Könyv Zrt.-t és a Sun Books Könyvkereskedelmi Kft.-t együttesen 15 millió forint, továbbá a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-t 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a GVH.

Kolosi Tamás, a Líra Könyv Zrt. igazgatósága elnökének közlése szerint a cég a GVH döntését "egészen abszurdnak" tartja. A fellebbezést már készítik a jogászaik, és a törvényes határidőn belül benyújtják a versenyhivatalnak - tette hozzá.

A GVH az eljárásban a könyvkereskedők és a kiadók között létrejött terjesztési megállapodásokban, azaz a bizományi és az adásvételi szerződésekben rögzített feltételeket, kikötéseket vizsgálta. A hivatal megállapította, hogy a könyvterjesztő vállalkozások a viszonteladási ár rögzítésére, a versenytársak árazására, és a fogyasztói ár időbeli változtatásának tilalmára vonatkozó versenykorlátozó célú megállapodásokat kötöttek a kiadókkal. Mivel a rendelkezések egymás hatását erősítették, így együttesen különösen alkalmasak voltak a könyv-kiskereskedelmi verseny korlátozására - írta a GVH. Az MTI megkereste a másik három könyvterjesztőt is, a cégek egyelőre nem válaszoltak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.