brusszel


A magyarok fele eutanázia párti

Figyelő Online
2013.08.22  12:52   
mail
nyomtatás
A magyar lakosság 55 százaléka támogatja az eutanáziát - derül ki abból a csütörtöki HVG-ben közzétett közvélemény-kutatásból, amelyet a Medián készített a hetilapnak.
A támogatókon belül többségben vannak azok, akik az aktív eutanáziát is engedélyeznék, vagyis a népesség 30 százaléka azzal is egyetértene, ha az orvos adná be a menthetetlen betegnek a halálos injekciót.

A Medián egy 2003-as felmérés kérdéseit ismételte meg a HVG felkérésére júliusban, a teljes szavazókorú népesség, azaz a 18 éven felüliek mintájára készített, 1200 ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás keretében. A mostani eredmények szerint 10 év alatt 34-ről 38 százalékra nőtt azok aránya, akik elutasítják az eutanáziát. Ezzel párhuzamosan a támogatók aránya 62 százalékról 55 százalékra csökkent. Ugyancsak csökkent az aktív eutanáziát is elfogadók aránya, 40-ről 30 százalékra. A legerősebb összefüggést a válásossággal mutatja az eutanázia megítélése. Amíg azoknak akik az "egyház tanítása szerint" vallják magukat vallásosnak csupán 39 százaléka támogatja az eutanáziát, addig a nem vallásosaknak 57 százaléka. Életkor szerint leginkább a 60 évnél idősebbek utasítják el, és a 30-39, illetve az 50-59 évesek között a legnagyobb a támogatottsága az eutanáziának. Ez a Medián szerint összefüggésben áll azzal, hogy a legidősebbek között találjuk a legtöbb vallásos embert. Ugyanakkor az is kiderül a kutatásból, hogy minél képzettebb valaki, annál inkább támogatja az eutanáziát. Amíg a legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek körében 52 százalékos, a diplomások esetében 66 százalékos a támogatása.

A felmérés aktualitását adja, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) július elején hitelesítette azt a magánszemélyek által jegyzett népi kezdeményezést, amely lényegében az aktív eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel. Az aláírásgyűjtésre jóváhagyott kérdés így szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?

Ugyanakkor a passzív eutanázia - az MTI által az ügy kapcsán megkérdezett Dósa Ágnes szakjogász szerint - lényegében engedélyezett Magyarországon. Ugyanis az egészségügyről szóló 1997. évi törvény biztosítja a beteg számára az ellátás visszautasításának jogát. A jogszabály kimondja, hogy az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására - szigorú eljárási szabályok betartása mellett - abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet. A népi kezdeményezés kapcsán állást foglalt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is, visszautasítva az aktív eutanáziát és tiltakozva a kezdeményezés ellen. Éger István, a MOK elnöke júliusban sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az orvos az élet védelmére esküszik fel, és minden ezzel ellentétes cselekedete súlyos etikai vétség. Mint mondta, Magyarország erre sem társadalmi, sem szociális és egészségügyi vonatkozásban nincs felkészülve. Az egészségügyi rendszerben nincs meg a megfelelő szakszemélyzet, finanszírozás és körülmény, amely a rászoruló betegek, haldoklók számára a méltó befejezést biztosítani tudná. Éppen ezért azt fontolgatják, hogy fellebbeznek az OVB határozata ellen. A kezdeményezés kapcsán a parlamenti pártok közül egyedül a KDNP szólalt meg júliusban. Nagy Kálmán a párt országgyűlési képviselője múlt havi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a KDNP az eutanázia aktív és passzív formáját egyaránt elutasítja, törvényellenesnek tartja, és a parlamentben soha nem fog ilyen jogszabályt megszavazni. Egyben felidézte a néhai II. János Pál pápa szavait, miszerint "az eutanázia Isten törvényének súlyos megsértése, mert egy ember szándékos megölése, ami erkölcsileg elfogadhatatlan". A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell, ha ez összegyűlik, a parlamentnek napirendjére kell vennie a kérdést.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.