brusszel


A Mol 120 ezer dollárnyi adománya szír gyermekeknek

Figyelő Online
2013.11.24  16:34   
mail
nyomtatás
Hatszáz szír menekült gyermek egyéves oktatását fedezi az az adomány, amelyet egy libanoni iskolába juttatott el a magyar olajipari vállalat.
A MOL-csoport 120 ezer dollár (26,4 millió forint) értékű támogatást ajánlott fel a menekült szír gyermekek oktatására a 2013-2014-es tanévben - áll a cég vasárnapi közleményében.

Az adomány átadása alkalmából Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója, Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatója és Áldott Zoltán, az INA elnöke tett látogatást a szír határ közelében fekvő libanoni majdal-anjari iskolában.

Ferencz I. Szabolcs elmondta: fontos feladatuknak tekintik azon helyi közösségek támogatását, amelyek a vállalat működési területén találhatók.

A magyar olajipari cég 2012 februárjában, a nemzetközi kötelezettségeinek eleget téve kivonult Szíriából, a közlemény szerint azonban bízik benne, hogy ha a térségben stabilizálódik a helyzet, ismét folytatni tudja majd ott üzleti tevékenységét.
Takács Szabolcs az adomány átadásán megjelentek előtt hangsúlyozta, hogy a béke eljöveteléig a szír emberek sürgős segítségnyújtásra szorulnak. "Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a rászorulók nagy része gyermek, akik számára a legfontosabb, hogy folytathassák tanulmányaikat" - fűzte hozzá a külügyminisztériumi igazgató.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: molszíriaina

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200