brusszel


A MOSZ nem ért egyet a vasárnapi bérpótlék eltrölésével

Figyelő Online
2013.11.25  12:56   
mail
nyomtatás
Tiltakozik a Munkástanácsok Országos Szövetsége a Kúria döntése ellen, amely lehetővé teszi a plázák tulajdonosainak, hogy alkalmazottaik számára ne fizessék ki a vasárnapi munkavégzésért járó bérpótlékokat - közölte a szervezet.
A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a befektetői érdek egyértelmű támogatásaként értékelhető ez a döntés, szemben a munkavállalók alapvető érdekével, ami a tisztességes bérhez, a vasárnapi munka kétezer éves keresztény tilalmához és a jogbiztonsághoz fűződik.

A vásárlói szokások átalakulásához kötődő hivatkozás a Munkástanácsok megfogalmazása szerint nevetséges. Ha a Kúria elkezdené fokozatosan a vasárnapi hivatali nyitva tartást bevezetni, akkor az állampolgárok szokásainak ebből eredő változásai miatt a bíráknak sem járna plusz juttatás a védett hétvégi pihenőnapokra - írja közleményében a szövetség.

A szervezet szerint a Kúria döntését semmilyen hazai és nemzetközi jogszabály nem támasztja alá. A Munkástanácsok Országos Szövetsége a parlamenti pártokhoz, elsősorban a KDNP-hez fordul segítségért; a párttal közösen kezdeményezték a vasárnapi munka törvényi tilalmának bevezetését Magyarországon a 2010-es választások előtt - közölték. A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy nem a vasárnapi munkát, hanem az érte járó jogos bért törli el a Kúria. A Munkástanácsok Országos Szövetsége a nemzetközi jogi fórumokhoz fordul a magyar munkavállalókat ért durva jog- és érdeksérelem miatt - áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.