brusszel


A nyár legszörnyűbb balesete - Halottak és több mint 30 sérült az M5-ösön

Figyelő Online
2013.08.30  08:35   
mail
nyomtatás
Az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt tömegbaleset három halálos áldozata mellett 33 ember, köztük 4 gyerek sérült meg - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Nagy Zsófia a sérültekről elmondta, hogy 18-an súlyos, 15-en pedig könnyebb sérülést szenvedtek. A tizenhét autóval és két helikopterrel helyszínre érkező mentők 29 embert vittek kórházba.

Fotó: MTI:Mihádák Zoltán


A katasztrófavédelem Pest megyei szóvivőjének tájékoztatása szerint egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó karambolozott Spitz Alexandra elmondta, hogy a mikrobuszokban ülők közül hármat és a kamion sofőrjét a Dabasról és Budapestről kiérkező tűzoltóknak ki kellett vágniuk a járművekből. Az MTI fotói szerint a kamion bolgár rendszámú volt.
A tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé a tömegbaleset miatt - közölte a rendőrség honlapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlekedést az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és 5-ös út felé terelik le a rendőrök. A pályazár miatt már az autópálya Csongrád megyei szakaszán is torlódásra kell számítani. Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból az autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között. Az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.