brusszel


A pályák korszerűsítését új vasúti járművek beszerzése követheti

Figyelő Online
2013.12.28  09:48   
mail
nyomtatás
A vasúti közlekedés színvonalának emeléséhez nem elég a pályák korszerűsítése és a szervezeti átalakítás, a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére szükség van új járművek beszerzésére is - nyilatkozta a nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Hírlapnak.
Németh Lászlóné a lap szombati cikkében közölt interjúban elmondta: a mostani beszerzések finanszírozása biztos. "Arról viszont még nem tudok nyilatkozni, hogy például a MÁV megújítására 2014 és 2020 között mennyit lehet elkölteni uniós pénzből. Abban az esetben, ha a MÁV adósságállománya elér egy normális szintet, amihez még sokat kell dolgozni, lehetőség lesz arra, hogy a vasúttársaság újból piaci forrást használjon a járműpark megújításához" - jelentette ki. 2015 őszéig a mostani megrendelésekkel együtt 112 korszerű motorvonatot közlekedtetnek majd a magyar vasúttársaságok - tette hozzá.

A minisztérium emellett minden lehetséges forrást felhasznál erre a célra. A miniszter szerint például az is egy lehetőség, ha egy építési projekt túl kockázatosnak mutatkozik, azt a pénzt átcsoportosítják járműbeszerzésre. Németh Lászlóné a lapnak beszélt arról is, hogy a kormány tovább tárgyal az energiaszolgáltatókkal, és nem tervezi az e-útdíj bevezetését a személygépkocsikra a gyorsforgalmiút-hálózaton.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.