brusszel


Szerbiában a legalacsonyabb a minimálbér a volt Jugoszlávia államai közül

Figyelő Online
2014.02.23  12:41   frissítve: 2014.02.23 12:21
mail
nyomtatás
A volt jugoszláv tagországok közül Szerbiában a legalacsonyabb a minimálbér, mindössze 20 ezer dinár (53 800 forint) - írta hétvégi számában a Magyar Szó című napilap.
Az újság beszámolt arról, hogy a szakszervezetek a közelmúltban egyhangúlag kérték a minimális órabér megemelését, mivel a régióban Szerbiában a legalacsonyabb a törvény által előírt legkisebb kötelezően kifizetendő összeg. Azt szeretnék elérni, hogy a 115 dináros (309 forint) órabért 130 dinárra (350 forint) emeljék, habár voltak akik megjegyezték, hogy ez az emelés sem javítana sokat a dolgozók anyagi helyzetén. Szerintük ugyanis "a normális életviszonyok kialakítására akkor lenne esély, ha a minimális órabér 230 dinár (619 forint) lenne".

Egyesek szerint a minimálbér kérdését már előbb fel kellett volna vetni, mivel Szerbiában ma 400 ezer dolgozó él ebből az összegből - írta a Magyar Szó.

A lap internetes forrásokra hivatkozva a régió többi országáról is közölt adatokat. Ezek szerint Szlovéniában a legmagasabb a minimális órabér, 4,42 euró (1376,5 forint), Horvátországban 2,3 euró (716 forint), Macedóniában 1,03 euró (321 forint), és még Bosznia-Hercegovinában - ahol a rossz gazdasági helyzet és a magas munkanélküliségi ráta miatt zavargások törtek ki - is legalább 1,1 eurót, vagyis 342,5 forintot kap egy dolgozó óránként.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.