A románok lenyomták a finneket
Figyelő Online
2013.12.20 10:33
Finnországban az elmúlt hónapokban fokozatosan nőtt a munkanélküliség, novemberben már jóval 8 százalék fölött állt a ráta. A harmadik negyedévben hét százalékra csökkent a román munkanélküliségi ráta az előző negyedévi 7,5 százalékról - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet (INS).
A finn statisztikai hivatal pénteki közlése szerint szezonálisan kiigazítva a novemberi munkanélküliség 8,5 százalékra emelkedett az októberi 8,4 százalékról, a ráta augusztusban lépte át a 8 százalékot.Az országban az utóbbi hónapokban több vezető cég jelentett be leépítést, mert a gyenge európai kereslet visszaveti a papír-, a gép- és a hajóexportot.
A papíripar azt is megszenvedi, hogy a nyomtatott sajtó piaci részesedése csökken. A finn pénzügyminisztérium csütörtökön jócskán rontott az ország gazdasági teljesítményének idei és jövő évi kilátásain. Most úgy véli, hogy a finn hazai össztermék (GDP) 1,2 százalékkal zsugorodik idén a júniusban várt 0,4 százalékos csökkenés helyett. A minisztérium egyúttal 1,2 százalékról 0,8 százalékra fogta vissza a gazdaság jövő évi teljesítményének a növekedésére vonatkozó előrejelzését. A finn pénzügyminisztérium úgy vélte továbbá, hogy az idei átlagosan 8,2 százalékos munkanélküliség jövőre 8,4 százalékra emelkedik.
Romániában 7 százalék keres állást
A harmadik negyedévben hét százalékra csökkent a román munkanélküliségi ráta az előző negyedévi 7,5 százalékról - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet (INS). A közlemény szerint éves viszonylatban valamelyest nőtt az állástalanok aránya, tekintettel arra, hogy a tavalyi harmadik negyedévben 6,8 százalékos volt a ráta. Románia 10,1 milliós aktív népességéből a munkanélküliek száma eléri a 712 ezer főt. A férfiak körében magasabb az állástalanok aránya, 7,4 százalékos a ráta, míg a nők körében 6,5 százalékos a munkanélküliség. A 20 év és 64 év közötti életkorúak foglalkoztatottsági rátája 65,1 százalék volt, ami 4,9 százalékponttal marad el a Románia által vállalt 70 százalékos célértéktől. A munkanélküliség a 15-24 éves fiatal korosztályt sújtja: körükben 23,2 százalékos a munkanélküliség Romániában.
MTI
Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.
Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.
A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.