brusszel


A Sony gyengélkedik, a Panasonic erősödik

Figyelő Online
2013.10.31  11:01   
mail
nyomtatás
A Sony csütörtöki negyedéves jelentése szerint 19,3 milliárd jen vesztesége volt a japán szórakoztató és elektronikai vállalatnak a harmadik negyedévben. A vállalat teljes bevétele 2013 júliusa és szeptembere között 1780 milliárd jen volt, 10,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A bevétel növekedése elsősorban a jen dollárral szembeni árfolyamának 20 százalékos gyengülésének köszönhető. Az árfolyamváltozással korrigálva 9 százalékkal csökkent a Sony bevétele.A csütörtöki adatok szerint 17,8 milliárd jen működési veszteséget termelt a Sony filmforgalmazó ágazata.

A digitális fényképezőgépek és a videokamerák eladásai is csökkentek, de a televíziók eladása növekedett. A zene- és az okostelefon-üzletág jól teljesített, de a Sony 50 milliárd jenről 30 milliárd jenre csökkentette a 2014 márciusában végződő pénzügyi évre várt összesített profitját a gyenge eladási adatok és a heves árverseny miatt.

A Sony riválisa, a Panasonic eközben 63,6 milliárd jen nyereséget ért el a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 698,6 milliárd jenes hatalmas veszteség után.

A Panasonic eladásai Japánban 4 százalékkal csökkentek, de külföldön 11 százalékkal emelkedetek. A Panasonic negyedéves bevétele 1880 milliárd jen volt, 3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. A teljes pénzügyi évben 7400 milliárd jenes bevételre és 100 milliárd jenes profitra számít a cég.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.