brusszel


A takarékosságot kellene ösztönözni

Figyelő Online
2013.12.12  15:00   
mail
nyomtatás
Az épületek fűtésére az ország teljes energiafelhasználásának mintegy 25 százalékát fordítjuk. Ez a legnagyobb tétel, hiszen mind az ipar (23%), mind a közlekedés (21%) kisebb energiaigényű. Ezért is lenne fontos, hogy ne a fogyasztást, hanem a takarékosságot ösztönözzék - állítja Kruchina Sándor, az Austrotherm Kft. szakértője.
Jócskán van mit tenni, hiszen a hazai épületállomány átlaga kb. másfélszer annyi energiát fogyaszt (300 kWh/m2év), mint az épületenergetikai szabályozásban megadott maximum (200 kwh/m2év).

Ha azt a több száz milliárd forintot, amiből a gáztározókra költenek, a lakások hőszigetelésére fordítanák, jelentősen csökkenteni lehetne az energiaigényeket. Emellett a tulajdonosok is minden egyes állami forint mellé odatehetnék a saját forintjukat. Az így képződő pénzből akár 250 ezer családi házat lehetne felújítani.

Amennyiben a gáztározó építése helyett hőszigetelnénk, több mint 560 millió m3 gázt tudnánk megtakarítani. Ez a teljes hazai gázfogyasztás 4 százaléka. Így a fogyasztás csökkenése évről évre jelentkezne. Környezetvédelmi szempontok is indokolnák a hőszigetelést, hiszen jelentősen mérsékelni lehetne a több mint ezer millió kilogramm széndioxid kibocsájtást - hívta fel a figyelmet Kruchina Sándor.

 

 

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200