brusszel


Jöhet az olcsóbb tojás?

Figyelő Online
2013.09.19  14:34   
mail
nyomtatás
A tojáspiaci szereplők szerint a baromfi- és a sertéshúsok mellett az étkezési tojás áfáját is csökkenteni kell, egy 10 százalék alá csökkenő áfa ugyanis véleményük szerint megállíthatná az ágazat leépülését, a várható fogyasztásnövekedés pedig újra lendületbe hozhatná a termelési kedvet.
Az érintettek levélben kérték Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől, hogy a tárca a tojás áfájának csökkentését is javasolja a kormánynak - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) csütörtökön az MTI-vel.Mint írták, az uniós túltermelés miatt az étkezési tojások hazai felvásárlási ára hosszú ideje nyomott, az állattartók darabonként 6-8 forintos veszteséget kénytelenek elkönyvelni.

A termelői árak tojásonként 14-16 forint között mozognak, miközben az önköltség eléri a 20-22 forintot is. Egyes vállalkozások a magas takarmányárak és az alacsony felvásárlási árak nyomán arra kényszerültek, hogy felhagyjanak a termeléssel. A fogyasztók ugyanakkor az alacsony termelői árakból keveset érzékelnek, mert azok a kiskereskedelmi árakban nem tükröződnek.

Az áfacsökkentésről a vidékfejlesztési miniszternek címzett levelet a regisztrált tyúkállományok több mint háromnegyedét reprezentáló termelők, és tenyésztő cégek, tojáskeltetők, naposcsibe-forgalmazók, jércenevelők és étkezési tojást forgalmazó vállalatok képviselői írták alá.

A kezdeményezéshez több olyan cég is csatlakozott, amely a tojáságazathoz kapcsolódó iparágakban, így a technológia-forgalmazásban, a csomagolóanyag-gyártásban és a gyógyszerforgalmazásban tevékenykedik - közölte a BTT.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) szerdán újságírói kérdésre válaszolva közölte: a hús áfájának csökkentésével kapcsolatban a tárca álláspontja egyértelmű, 5 százalékra tesz javaslatot a sertés- és baromfihús, valamint az ezekből készült húskészítmények esetében.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.