brusszel


A Videoton Holding idei árbevétele 12 százalékkal nőtt

Figyelő Online
2013.12.14  08:17   
mail
nyomtatás
A Videoton vállalatcsoport 2013-ban 12 százalékkal növelte konszolidált árbevételét, amely így meghaladja a 110 milliárd forintot - mondta el Széles Gábor elnök-vezérigazgató a magyar tulajdonú cég pénteki évzáró ünnepségén.
A cégvezető hangsúlyozta, hogy az idén 75 éves vállalat az elmúlt két évtizedben - így az idén is - egyenletesen fejlődött. Az üzleti sikerekből minden ágazat kivette részét, minden leányvállalatnál növekedést tapasztaltak - tette hozzá.

Széles Gábor külön szólt a VT-Arriva Kft.-ről (korábban VT-Transman Kft.), amely a tavalyi 5 milliárd forintos árbevételét 10 milliárdra növelte, elsősorban a Budapesti Közlekedési Központnál elnyert tömegközlekedési tendernek köszönhetően. Megjegyezte: a leányvállalat kiemelkedő teljesítménye nélkül is 9 százalékkal nőtt volna a cégcsoport árbevétele.Az elnök-vezérigazgató közölte, hogy a Videoton saját tőkéje megközelíti a 80 milliárd forintot, ami stabil hátteret biztosít. A működő tőke hat százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest – mondta.Kiemelte: a tavalyi évhez képest egymilliárd forinttal, hárommilliárd forintra nőttek a cégcsoport "hagyományos beruházásai". A VT-Arriva 12 milliárd forint értékű autóbuszlízingjével együtt 15 milliárd forintnyi beruházást valósítottak meg idén – tette hozzá.

Széles Gábor elmondta, hogy a vállalatcsoport foglalkoztatotti létszáma öt százalékkal, mintegy 400 fővel emelkedett, így jelenleg 8400 munkavállalót foglalkoztatnak.Lakatos Péter vezérigazgató szerint az elért eredmények elsősorban annak köszönhetők, hogy a 2008-as válság utáni nagyberuházásokat előnyükre fordították, illetve jól használták ki a különböző iparági beszállítók nehéz helyzetét és a világcégek költségmegtakarítási törekvéseit.

Sinkó Ottó vezérigazgató közölte, hogy a Videoton Holding legnagyobb árbevételű leányvállalatai között van a VT Autóelektronika Kft. 27,6 milliárd, a VT Elektroplast Kft. 20 milliárd és a VT EAS Kft. 16,5 milliárd forintos teljesítménnyel. A jövőbeni növekedés és fejlődés zálogaként a humán erőforrást nevezte meg.Az idén 75 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Stara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) 1-1 telephellyel rendelkezik.

A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben 90 milliárd, 2011-ben 91 milliárd, míg tavaly 98,5 milliárd forint volt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200