brusszel


A világ legnagyobb filmstúdiójának építésébe kezd Kína leggazdagabb embere

Figyelő Online
2013.09.22  17:50   
mail
nyomtatás
A világ legnagyobb filmstúdiójának építésébe kezd Csingtao városban Kína leggazdagabb embere, a Dalian Wanda Group tulajdonosa - jelentette a kínai sajtó vasárnap.
Az építkezést a tulajdonos, Vang Csien-lin maga jelentette be a kelet-kínai tengerparti nagyvárosban.

A Dalian Wanda Group főleg kereskedelmi ingatlanvállalkozásokban, a turizmusban, a szálloda- és a szórakoztatóiparban tevékenykedik.Vang cége 30 milliárd jüant, vagyis megközelítően 5 milliárd dollárt készül befektetni a Qingdao Oriental Movie Metropolis elnevezésű filmgyártó vállalkozásba. A tervek szerint összesen húsz filmstúdió épül, amelyek közül az egyik a világ legnagyobbja lesz 10 ezer négyzetméteres területével, és egy állandó helyszíne víz alatt lesz.

Az összesen 540 hektáros parkban helyet kap egy mozi, de lesz benne panoptikum is, egy kiállítási központ, jacht klub, továbbá szállodák és más szórakoztató, kulturális és turisztikai létesítmények is épülnek ott.

Mindez Vang szerint 2017-re el is készülhet, és utána legalább száz filmgyártó csoportnak adnak majd helyet évente, köztük körülbelül harminc külföldinek is. A Forbes magazin szerint a 14 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Vang cége tavaly 2,6 milliárd dollárért megvette az amerikai AMC Entertainment mozihálózatot. Az magazin szerint a filmszínházak jegyeladásaiban Kína 2018-ra megelőzheti az Egyesült Államokat, és 2023-ra a kínai hazai filmbevételek elérhetik az amerikainak a dupláját.

A központ létrehozása Vang kulturális fejlesztési stratégiájának része. A cél: kínai kulturális "védjegyet" teremteni - jegyezte meg Vang, aki szerint Kína 1,3 milliárdos lakossága a világ filmipara számára hatalmas lehetőség. Aki előbb lép, és kapcsolódik az üzletbe, többet is kereshet - mondta a kínai vállalkozó.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.