brusszel


Hihetetlen lehetőségek a palaolajban

Figyelő Online
2013.06.11  11:03   
mail
nyomtatás
A világ tízéves olajfogyasztását képesek fedezni a mostanáig feltárt palaolaj-készletek az amerikai U.S. Energy Information Administration (EIA) kormányzati kutatóintézet legújabb tanulmánya szerint. A hivatal becslése alapján világszerte 345 milliárd hordónyi palaolajt lehet kitermelni a jövőben.
Az EIA honlapján közzétett tanulmányban 41 országnak 137 lelőhelyét vizsgálták meg. A 345 milliárd hordós adat a "technikailag hozzáférhető" palaolaj-tartalékokra vonatkozik, tehát azokra, amelyek a mai technológiával kitermelhetőek. Ez a világ olajtartalékának 10 százalékát teszi ki, és mert a világ napi olajfogyasztása most 90 millió hordó körül alakul, ezért a feltárt készletek 10,5 évre fedezik a fogyasztást.

A hivatal adatai szerint a világon Oroszországnak vannak a legnagyobb palaolaj-készletei (75 milliárd hordó), azután következik az Egyesült Államok (58 milliárd hordó), majd Kína (32 milliárd hordó), Argentína (27 milliárd hordó) és Líbia (26 milliárd hordó).

Az adatgyűjtés nemcsak a palaolaj készletekre terjedt ki, hanem a palagáztartalékokra is. Palagázból 206 milliárd köbméter található ma a föld alatt. Ez a mennyiség 10 százalékos növekedést jelent a legutóbbi, 2011-es felmérés adataihoz képest, és a világ gázkészleteinek 32 százalékát adja. Palagázból Kína rendelkezik a legnagyobb tartalékokkal, összesen 31,5 milliárd köbméterrel.

Az EIA adatai összesítő jellegűek, csak a technikai korlátokkal foglalkoztak. Arról nem közöltek adatokat, hogy milyen árak mellett lenne gazdaságos egy-egy palaolaj- vagy palagáz-lelőhely kiaknázása. Az Egyesült Államok úttörő szerepet játszott a nem hagyományos olaj- és gázkészletek kitermeléséhez szükséges technológia kifejlesztésében, de ez csak azért történt, mert a hordónkénti 100 dolláros ár fölött ez a kitermelési forma is gazdaságos volt.A palagáz és a palaolaj kitermelése nagyjából tíz éve kezdődött meg az Egyesült Államokban és Kanadában, de csak az elmúlt három évben ért el jelentős szintet. A technológiai eljárások fejlesztésével azonban mára olyan változások következtek be, amelyek az elemzők szerint alapjában változtatják meg az energiaipart és a világ olajkereskedelmét.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.