brusszel


A víz az úr

Helyzetjelentés a Római partról
Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2013.06.06  11:48   
mail
nyomtatás
Szerdán a késő esti órákban végigjártuk a Római partot, mondhatni az utolsó percben, bennünket már a Duna követett. Szelíd hullámokat vetve birtokba vette az egész partszakaszt. Ott ma már a víz az úr.
A partra futó utcákban ki így, ki úgy fogadja a Dunát. Van aki palánkokat és homokzsákokat egyaránt bevet, hogy megvédje otthonát, de akad olyan háztulajdonos is, aki megadóan tűri, hogy belépjen kertjébe - csak egy kenut fektetett a pázsitra, minden eshetőségre felkészülve.

A Római Teniszakadémia tulajdonosa, Márki Jenő egész komoly csapatot vezényelve védekezik, bár ő jó ideje már egy magángátat is magáénak mondhat. A tét nagy: ha átbukik a víz, oda a júliusban rendezendő női nemzetközi teniszverseny.

A parton álló Római Hotel kapuja tárva-nyitva. Besétálunk. A gyanútlan őr felpattan ágyáról, s kitessékelve bennünket figyelmeztet, hogy ne járkáljunk össze-vissza, mert éjféltől majdhogynem statáriális állapotok lépnek életbe. Akit ott találnak, ahol nem kellene, azonnal elkapják és kérdőre vonják. El akarják rettenteni az alkalmi tolvajokat.

A parti fákon az elmúlt napok után új feliratok tűnnek fel. Már nem csak értékeik megóvására szólítják fel a helybelieket, de arra is figyelmeztetik őket, hogy kedvenceiket se hagyják magukra, már csak azért sem, mert az „állatelhagyás" immár bűncselekménynek minősül.

Egy parti vendéglős a kiürített terem közepén a derékba tört szezont siratja: „ A március kuka volt, az április már jobb, de május közepére visszaesett a forgalom. Most meg annyi neki." Csak egy hely marad fenn a sok közül. Az is a Duna tetején, lévén az Aquamarina kiérdemesült orosz gőzhajó. Vele szemben a parton óriásplakát:" Árengedmény június 30.-áig" - hirdeti öles betűkkel. Háttérben a homokzsákokkal körbebástyázott lakópark nem csábít vásárlásra.

A forgalom elől elzárt Nánási úton és Királyok útján a szokottnál is nagyobb forgalom. Teherautók és dömperek öntik le a homokot, ami a fél útpályán magasodik majd, hogy a - főpolgármester szerint is erősen elamortizálódott - nyúlgátat megtámassza, nehogy elnyomja azt a Duna.

Az út menti üres telken kisebb csődület. A helybeli lakóknak osztogatnak most nyomatatott térképeket, menekítési útvonalakkal, vész esetére. Puskás Péter óbudai alpolgármester azt magyarázza, önkéntesekben nincs hiány, pártok képviselői is szép számmal jelentkeztek, hogy ma, csütörtökön lapátoljanak a Rómain.

Csak legyen elég lapát.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.