A bizalom visszatérése azonban még várat magára az eurózónában. Ennek fő oka, hogy mindmáig nem sikerült úgy rendezni a bankszektor helyzetét, hogy helyreálljon a reálgazdaság normális hitelezése. Márpedig az Egyesült Államoktól eltérően, ahol a cégek túlnyomórészt a tőkepiacokon keresztül finanszírozzák magukat, az európai gazdaságot körülbelül 70 százalékban a bankok hitelei működtetik. A tartós bizonytalanság mára a pénzügyi szolgáltatások belső piacának kettészakadásához vezetett. Ugyanazt az üzleti tevékenységet, ugyanolyan hatékonysággal végző olasz vagy spanyol cég egyáltalán nem, vagy csak nagyságrendekkel drágábban képes hitelforrásokhoz jutni a piacon, mint német vagy holland versenytársai. A pénzügyi közvetítők és a hozzájuk ezer szállal kötődő tagállamok ráadásul a következményektől rettegve a mai napig adósak maradtak a bankok tényleges veszteségeinek és pótlólagos tőkeigényeinek a feltárásával. Az eredmény: a bankok bizalom híján nem szívesen hiteleznek egymásnak.

A belga-holland Fortis, vagy a francia-belga-luxemburgi vegyes tulajdonban lévő Dexia bank kanosszajárása is rávilágított arra, hogy milyen iszonyúan nehéz, időigényes és pénzpocsékoló dolog egy egyszerre több országban működő bankcsoport szanálása. Az uniós döntéshozók határokon átnyúló, európai megoldást kerestek, amit az európai bankunió létrehozásában találtak meg. Ha a projekt megvalósul, akkor a valutaövezet több mint 6 ezer bankja a bankunióhoz csatlakozó nem eurózónás bankokkal együtt egységes, európai bankfelügyelet alá kerül, egységes tőke- és likviditási követelmények vonatkoznak majd rájuk, és szükség esetén európai szinten dönthetnek majd a szanálásukról és rendezett felszámolásukról is. Mégpedig úgy, hogy a szanálás átmeneti költségeit egy, a bankok előzetes befizetéseiből feltöltött pénzügyi alapból finanszírozzák majd.

Gyévai Zoltán cikkét keresse a Figyelő 29-dik számában.

Kapcsolódó cikkek