brusszel


Alig fizetnek adót Nagy-Britanniában a legnagyobb internetes cégek

Figyelő Online
2014.01.04  16:12   
mail
nyomtatás
Forgalmukhoz képest alig fizetnek társasági adót Nagy-Britanniában a világ legnagyobb internetes cégei - írta saját vizsgálatainak eredményeit összegezve a szombati Financial Times
A londoni gazdasági napilap a brit piacon is aktív nagy cégek közül a Microsoft, az eBay, a Yahoo, a Facebook, az Apple, az Amazon és a Google adózási gyakorlatát vizsgálta. A lap kimutatta, hogy 2012-ben - a legutóbbi olyan évben, amelyről teljes körű adatok hozzáférhetők - a hét cég együttes nagy-britanniai forgalma 15 milliárd dollárnak felelt meg, összesen azonban alig 54 millió font (88 millió dollár) adót fizettek.

A Financial Times szerint ezek a cégek alacsony adóztatású országokban - Svájcban, Luxemburgban, Írországban - összpontosítják nemzetközi tevékenységüket, és formailag szinte nincsenek is jelen Nagy-Britanniában a brit piacon lebonyolított többmilliárdos forgalom ellenére sem.

Több cég kétszeres csavart is beiktat az adóminimalizálás érdekében: a szellemi tulajdon után befolyó jogdíjakat például egy olyan írországi leányvállalat szedi be, amelynek hivatalosan egy másik, még alacsonyabb adóztatású országban működik a székhelye. A Google például tavaly 8,8 milliárd eurónak megfelelő jogdíjbevételt áramoltatott át Bermudára - áll a Financial Times szombati írásában.

Írország - engedve a nemzetközi nyomásnak - csak októberben zárta be azt a kiskaput, amely lehetővé tette, hogy például az Apple külföldi bevételei egy olyan ír leányvállalat könyvelésében jelenjenek meg, amely sehol a világon nincs bejegyezve rezidens adóalanyként - írta a londoni gazdasági napilap.

Margaret Hodge, a brit parlament közpénzügyi bizottságának elnöke a Financial Timesnak kijelentette: "mérhetetlenül lehangoló", hogy a korábban megígért szigorítások ellenére a brit kormány tétlenül nézi a globális internetes vállalatok egyre kiterjedtebb "adóbonanzáját".A hét cég a Financial Times szombati írása szerint nem kívánta kommentálni a lap vizsgálata által feltártakat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.