brusszel


Példátlan dolog történt Kínában

Figyelő Online
2013.06.14  13:05   
mail
nyomtatás
Példátlan módon, állami tulajdonban lévő céget, a Sinopec vegyipari óriást büntették meg a hatóságok környezetszennyezés miatt Kínában - számol be a 21cbh.com portál.
Az egyik legbefolyásosabbként számon tartott gazdasági hírportál értesülései szerint a bevétele alapján ma a legnagyobb állami kézben lévő vállalatnak számító Sinopecnek "a levegő minőségének jelentős megkárosításáért" kell felelnie. A vállalatról a múlt hónapban derült ki, hogy a kelet-kínai Anhuj tartomány Ancsing városában lévő termelőüzeme súlyos mértékben szennyezi a levegőt, az ott élő több mint 6,2 millió lakos egészségét károsítva.

Bár az ügy lezárásának időpontja és a pontos fizetendő összeg egyelőre nem ismert, az állami óriásnak biztosan fizetnie kell majd, amely akár történelmi jelentőségű győzelemnek is számíthat. A 21cbh.com értesülései szerint a büntetés értéke 90 ezer jüan (3,3 millió forint) körül alakulhat, amely a tavaly 2,5 ezer milliárd jüan (93 ezer milliárd forint) bevételt elkönyvelő Sinopec számára "aprópénz". A portál szerint az ügy precedens nélküli, mert az állami kézben lévő nagyvállalatokat befolyásuk és gazdasági erejük, valamint a helyi kormányok számára előnyös, bevételt generáló befektetési potenciáljuk miatt szinte sosem büntetik meg.

Ezek a cégek sokszor az őket perbe fogni próbáló helyi vezetésnél is nagyobb befolyással és tárgyalópozícióval rendelkeznek, így esély sincs arra, hogy valóban komollyá váljon egy-egy ügy, s a legritkábban történt ez a múltban környezeti okok miatt. A központi vezetés május elején egy november végéig tartó környezetvédelmi kampányt hirdetett. Ennek keretein belül a hatóságok mindenek előtt az elmúlt hónapokban hangos botrányokat kavaró lég- és talajvízszennyezőkre csapnak majd le, s a bűnösökön túl az azokat fedezni igyekvőket is felelősségre vonják majd.

A vezetés külön hangsúlyozta: azokat a helyi kormányokat, melyek nem tesznek körzetükben tapasztalt helyzet javítására megfelelő intézkedéseket, illetve azok nem hoznak kézzel fogható eredményeket, figyelmeztetni fogják. A környezetszennyezésben pedig akármilyen módon részt vevő hivatalnokokat a hatályos fegyelmi szabályoknak megfelelően felelősségre vonják.

Egy május végi beszédében Hszi Csin-ping kínai elnök a legfelsőbb szinten figyelmeztette a kormány politikája ellen ható hivatalnokokat, mondván, ha azok a környezetet súlyosan szennyező projekteket fogadnak el, "egész életükben" felelni fognak döntésükért. A kelet-ázsiai ország legfelsőbb vezetésének ülésén Hszi azt is elismerte: a környezetszennyezés kérdése a kínai lakosság egyik legnagyobb aggodalmává nőtt ki magát, Kína pedig nem fejlesztheti tovább gazdaságát a környezet rovására.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.