brusszel


Egy év után újraindul a sátoraljaújhelyi húsüzem

Figyelő Online
2014.02.26  11:16   
mail
nyomtatás
Új tulajdonossal indul újra április elején az elmúlt év januárjában bezárt sátoraljaújhelyi húsüzem, a Zemplén-Food 1889 Kft. először 15-20 embert alkalmaz majd, míg az év végére már 30 dolgozóval számolnak - tudta meg az MTI Sebőkné Tóth Ibolya ügyvezetőtől.
A társaságot a kisvárdai székhelyű Keps-Hungary Kft. és a sátoraljaújhelyi önkormányzat közösen alapította.Az ügyvezető tájékoztatása szerint a kisvárdai társaság már kilenc éve foglalkozik húsipari termékek kereskedelmével Magyarországon és Szlovákiában, ugyanakkor már régóta szerettek volna egy saját húsüzemet.

Az üzem szinte indulása kész, a befektetők azonban két fontos beruházást elengedhetetlennek tartanak, a balesetveszélyes és környezetszennyező ammóniás hűtőrendszer lecserélését, valamint egy gőzfejlesztő berendezés beállítását, a későbbiekben a vágóhíd újraindítása is szóba kerülhet.Terveik között szerepel az előd Zempléni Hús Kft. legnépszerűbb termékeinek gyártása is, Sátoraljaújhelyen pedig mintaboltot nyitnak.

Szamosvölgyi Péter, a zempléni város polgármestere elmondta: az önkormányzatnak jelképes, öt százalékos tulajdonrésze van az új cégben. Hozzátette: ennek praktikus okai vannak, így ugyanis minden pályázaton indulhatnak.

Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a korábbi cég megmentése érdekében végzett erőfeszítéseik kudarcba fulladtak, de az új kft. indulásához komoly kormányzati támogatásokat lehet nyerni. Ilyen a Magyar Nemzeti Bank által elindított, kedvezményes növekedési hitel, valamint a munkahelyteremtő támogatás, amelynek keretében dolgozónként akár 2,5 millió forintot is kaphat a húsipari vállalkozás.

A sátoraljaújhelyi Zemplén-Hús Kft. tavaly januárban tulajdonosi döntéssel szüntette be termelését, mert évek óta komoly értékesítési nehézségekkel küzdött, veszteségesen működött, tartalékait felélte.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200