brusszel


Arzénmentesítés - Négy megyében évi háromszázzal több halott

Figyelő Online - Szirmai S. Péter
2014.02.20  12:05   frissítve: 2014.02.19 18:19
mail
nyomtatás
Többéves halogatás után felgyorsult az ivóvízjavító program körmünkre égett végrehajtása. A mentesítés és a szükségellátás ellenére, még mindig több ezer ember iszik arzénes vizet. Részletek a Figyelőben.
A reméltnél is nagyobb, 25 milliárdos skalpot akaszthatott le a nyertes konzorcium pár hete az országos ivóvízminőség-javító program újabb fejezetének beruházásaira kiírt közbeszerzési pályázaton. A boldog nyertesek között üdvözölhették - a Duna Aszfalt Kft. és a Békés Drén Kft. mellett - a felcsúti stadiont is építő, a helyi polgármester érdekeltségébe tartozó Mészáros & Mészáros Kft.-t is. Gőzerővel folyik a tervezés, mert szorít a határidő, és az előkészítés hosszadalmas. Legalább 3 hónap, amíg megkapják a vízjogi engedélyeket, addig csak a rekonstrukciós munkákon dolgozhatnak, amely kis része a programnak.

Arzén érintettségű települések>>>>>

„Jó, ha május közepén nekiállhatunk a földmunkáknak, sprintfutás lesz szűk másfél év alatt" - becsüli Barkász Sándor, a Békés Drén Kft. tulajdonosa. A szakember szerint előre nem látható akadályokra: régészeti leletekre, a tulajdonosok ellenállására a szolgalmi jog bejegyzésénél is számítani kell a 450 kilométeres vezetékrendszer kiépítése során, amitől hetekre leállhat a munka.

Más nehézség is van. A zömmel EU-forrásból finanszírozott programban - a 2015-ben záródó elszámolási időszak miatt - a beruházó most egyszerre akarja befejezni a munkát, hogy a június 30-i határidőre beadhassák a pénzügyi elszámolást, és hozzájuthassanak a támogatáshoz. Félő, hogy a dömping miatt kevés lesz a speciális szakmunkákhoz az alvállalkozói kapacitás is.

Ettől azonban egyelőre nem tart Barkász Sándor, mert hármuknak kellően nagy a gépparkja, és Mészáros Lőrinc csapata is rutinos vezetéképítő.

A települések is készülnek. Sikeresen pályázott az arzénmentesítésre a Békés megyei Újkígyós Medgyesegyházával közös társulása. A közbeszerzésen a legjobb ajánlattevő cégekkel megkötötték a szerződést, várhatóan novemberig fejezik be a kivitelezést. Újkígyóson, ahol a megengedett arzénhatárérték hétszeresét is mérték, Szebellédi Zoltán polgármester november 1-jétől tervezi a legkevesebb 3 hónapos próbaüzemet, ameddig az előírt határértékeket el nem érik. A bruttó 430 millió forintos beruházás keretében egyebek között három új kutat fúrnak, és egy meglévő arzéneset eltömítenek. A bekerülési költség mintegy ötödéből pedig a meglévő ivóvízhálózat rekonstrukcióját is elvégzik. „Olyan biológiai tisztítási technológiát választottak, amelyben vegyszerezés csak az utókezeléshez kell" - mondja a polgármester. A módszer kivonja a vízből az arzént, az ammóniát, a vasat, a mangánt, még az íze is változik.

A Csongrád megyei Eperjesen, ahol már 2002-ben elindult az első dél-alföldi ivóvíz-minőségi program, szintén reménykednek. „Talán most tényleg elkezdődik valami az orosházi térségben" - bizakodik Kiss Csaba polgármester, a település háziorvosa, miután a helyi ivóvízjavító társulás nyert a pályázaton.


Fordulatot hozhat a beruházás a literenként 127-167 mikrogramm arzéntartalmával az ország egyik leginkább mérgezett vizű településén, ahová 2008-tól lajtos kocsival hordták ki a lakosoknak az innivalót. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ugyanis kötelezte az önkormányzatot a szükségellátásra, amelyet az lajtos kocsival teljesített. A kormány utasítására azonban 2013-tól a honvédség látja el a települést zacskós vízzel. A tervezett beruházás örökre véget vetne a zacskózásnak, mert csővezetéken érkezik majd a víz. Némi üröm az örömben Kiss Csaba szerint, hogy biztosan növekszik majd a jelenlegi, köbméterenként mintegy 300 forintos vízdíj, ha a hatalmas beruházás amortizációját ki kell termelni. Ördögi kör, ahogyan növekszik a díj, úgy csökken a fogyasztás, emiatt még tovább kell emelni a tarifát, hogy a költségeket meg az amortizációt ki tudja termelni. A vízre pedig szüksége van a háztartásoknak, ezért lehet, hogy inkább többen fúrnak saját kutat az ottaniak. Orvosként attól még jobban tart: úgy lecsökken a fogyasztás, hogy pangani fog, ezáltal elfertőződik a víz az irdatlan hosszú vezetékrendszerben. Jönnek majd a hasmenéses járványok. Annál is inkább, mert az Eperjesre érkező vezeték ugyan új lesz, de a településen maradnak a 80 éves csövek, amelyek hol eltörnek, hol szivárognak, mert a meglévők cseréjét csak korlátozottan engedi a pályázat.

Országszerte ömlenek a milliárdok az ivóvízminőség-javító programba, pedig a folyamat döcögősen indult. A témáról bővebben a Figyelőben olvashat.

A vízbázis védelme

Hamar vörösre festi a kádat a vasas víz a Kecskemét közeli Szentkirályon. A párizsi Aqua Expon nyertes Szentkirályi ásványvíznek még sem okoz minőség problémát Balogh Levente ügyvezető szerint, mert 206 méter mély artézi kútból, védett vízadó rétegből, tör a felszínre. Szemben a löszös békésivel, a 150 méteren agyag záróréteg teljesen megvédi a mélyebben húzódó vízkészletet. A 15 évvel ezelőtti induláshoz, a kút vízbázis-védelmére a kitermeléshez a Szentkirályi ásványvíznek is szigorú vízbázisvédelmi tervet kellett készíteni. A vízbázis sérülését kizáró tervben a kockázatok kiszűréséhez fel kellett mérni a saját mellett a térségben található kutakat, azok használatát, vízminőségét, összetételét is. A védelemnek külön technológiája van, amelyet minden évben ellenőriz a cég és a hatóság is. A tiszta ízes ásványvíz így keresett kincs. A 45 országban jelen lévő márka forgalma évente 10-20 százalékkal bővül. A Szentkirályi cégcsoport 2013-as árbevétel mintegy 9 milliárd forint volt, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. pedig 8-10 százalékot tudott nőni.

 

A vízminőségjavításra elszámolható összköltség

2004-2006 KIOP támogatással megvalósított 3,0 Mrd Ft
2004-2007 Észak-Alföld I. ütem KA támogatás 6,5 Mrd Ft
2007-2013 KEOP keret terhére 181,95 Mrd Ft
2014-2020 KEHOP támogatással 49,915 Mrd Ft
Összesen: 240,915 Mrd Ft

forrás:NFM

 


 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: arzénivóvíz

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.